2011. szeptember 29., csütörtök

Epsom Common - A közlegelők öröme

Valami van a levegőben. Épphogy kezdtek ismerőssé válni a viszonyok, és máris minden rendetlenkedik. Például furcsán meleg van: tegnap és ma is 28 fok, sőt kitart jövő hét elejéig. Se alacsony, se magas felhők, csak izzasztó napsütés. Gyanús.
Másik örömteli furcsaság: Lili már minden nap reggelizik, sőt rohan az iskolába, mert még az órák előtt beszélget a barátnőivel! (Úgy kezdődött, hogy ketten kézen fogták és behúzták a könyvtárba. Ott egy számítógép előtt a jó öreg google fordítóval kifaggatták az előtörténetéről, illetve bevezették a helyi viszonyokba.) Lili amúgy is rakétázik: házifeladatait kis segítséggel megírja a számítógépen magyarul, aztán már ő készít nyersfordítást belőle angolra. Jól jött a Judit által hozott szótár, bár nyílván nem mindig az odaillő szó kerül elő. (Mint amikor Joe a nagyszívű embert hatalmas aorta pumpával rendelkező homo sapiesnek írta a szinonima szótár hatására.) Amit én is alig hiszek: a 100. oldalon tart a Harry Potter angol nyelvű változatában. Kértem, hogy olvasson fel és fordítson belőle. Nem minden hibátlan, de abszolút veszi a lényeget.
Rapid randi a tanárokkal - pörög a fogadóóra
Ma voltunk a gimijében fogadóórán. Minden tanár nagyon dicsérte: hihetetlenül gyorsan tanul és illeszkedik be. Egybehangzó a bíztatás is: szólaljon meg többet, nem baj, ha hibázik. (Szerencsére az osztályfőnökének mindkét szülője olasz bevándorló, megérti, hogy nem egyszerű Lili helyzete.) A fogadóóra keretei egyébként leginkább a „zizgés” nevű tréning gyakorlatunkra hasonlítottak: egy nagy hodályban körben asztaloknál ülnek a tanárok, akikhez a szülők sorban várakoznak. Mindenkinél 5 percet lehet eltölteni, aztán fordulás tovább. A tanárok szimpatikusan hozták az empátia, kedvesség és a teljesítményorientáció jegyeit. (Kiderült például matekból különböző erősségű csoportokba vannak beosztva, amelyek között évközben is mozognak a teljesítményívüknek megfelelően.) Domborodik a magyar iskolarendszer előnye is azért, kiderült, hogy Lili lexikális tudásban, szolmizálásban - Kodály rulez - előbbre van a kortársainál.
Kitört az epsomi olvasó láz!
Amúgy olvasási láz tört ki a gyerekek körében. A lányoknál ez ismerős, ám Árminnál meglepő újdonság: beül az ablakba – hmm, ez viszont ismerős – és repeszt a Ropi naplójával. Focira és biciklizésre azért könnyen el lehet csábítani, de lefekvés előtt újra előveszi. 
Készülünk a nagy napra, szombaton lesz az első meccse, remélem, jól azonosítottuk a térképen a helyszínt. Reszkess Emn Grove, akárhol is vagy! Az edzésen a csapat nagyon rákészült a sokat futós, gyors passzos játékra, kíváncsi vagyok, mi köszön vissza ebből a meccsen. Tetszik, ahogy az edző építgeti a csapatot, csapatrészeket, ráadásul, most pár passzal azt is megmutatta, hogy a lábában benne van még a boogie.
Újabb meglepetés: nem csak Ármin sport karrierje indult be. Valószínűleg csak kitérő a színésznői pályaképben, ám Miróka is képviseli a Lovelace iskola színeit a netball csapatban. Nagymama is itt lesz azon a héten, lehet menni drukkolni. Az edzést nagyon élvezték, annak ellenére, hogy fogalmuk sem volt a szabályokról. A meccsre azért remélem, kiderül. (Az egész történet legnagyobb hozadéka az lenne, ha Míra kigyógyulna, a „jaj mindjárt fejbe dobnak ezzel a kemény labdával” rémálmából.)
A ragyogó napsütéses időben nehéz dolgozni. Pláne ha a munkám jelen pillanatban leginkább adatok masszírozását jelenti. Egy nagy felmérés adatait terelgettem az online felületről spssbe, onnan excelbe és most már a powerpoint prezinél tartok. A végállomás egyoldalas word összefoglaló lesz. Vagyis: hogyan lehet 900 ember 25 percen át (110 kérdés) kifejtett véleményét egy 3 perc alatt elolvasható szöveggé sűríteni.  Az igazi izgalom persze majd mindennek feldolgozása lesz már otthon az ügyféllel.
Epsom színe nem véletlenül a zöld.
Szerencsére mindennap kiszabadulok, az úszás mellett a biciklizés is nagyon jól esik. Már felfedeztem az átjárást az Epsom Common – szerencsére itt nem látom a közlegelők tragédiájának nyomait - nevű gyönyörű erdőségbe, halastavakkal együtt. Hétvégén viszem a gyerekeket is. Most a biciklizés program azért kis gellert kapott, 3 méterre a szemük előtt ütötte el Lili egyik iskolatársát egy autó. A rémisztő élménynek talán van kedvező hatása is: azóta rögtön veszik a sisakot és minden sarkon körbenéznek.
Holnap is vár ránk izgalom, megyünk Árminék nyílt osztálynapjára. Meglepetés lenne, de Ármin kiszivárogtatta – nem járt Öszödön! -, hogy a témájukhoz, Magic-hez kapcsolódó műsort adnak elő. Neki is lesz szövege, ő bíztat majd minket, hogy közösen énekeljük velük a Magical Mystery Tour-t. Mr. Tiller nyílván gitározik hozzá.
Mire a blogot befejeztem, Ármin is kiolvasta a könyvét. Irány vacsorázni!

2011. szeptember 26., hétfő

Repülj Con Artist!

Egyértelműen feszegetjük a liberális gyereknevelés határait: a múltkori kocsmázás után ma lovira vittük a gyerekeket. Ármin edzője adta a tippet, évadzáró futamok lesznek a híres epsomi pályán. Ott a helyünk! Rutintalanul készülődtünk, a honlapon még a javasolt öltözéket is megnéztük – smart casual –, ezután nem mertünk biciklin elindulni.
Már maga a pálya gyönyörű, mintha egy festmény elé ülnénk le: egy nagy zöld domb aljában, a szokásos öreg tölgyfákkal. Szinte elrepült az ott töltött 3 óra, ügyesen volt szerkesztve a program, nem unatkoztunk egy percet sem. Először a lovak bemutatása, körbevezetése. Alap, hogy minden ló gyönyörű, de ezek a versenylovak forrongó energiabombák. A kedvencem fejét oldalra fordítva szinte minden egyes nézőnek a szemébe nézett, begyűjtve a hódoló pillantásokat. Aztán futás át a pálya mellé, ahol bemelegítés, odds-ok felmérése, majd jön is a futam. Régen sokat lovagoltam, emlékszem a sebesség részegítő ritmusára. Ám ezek a lovak itt 3 sebesség fokozattal magasabba kapcsolva, egy lüktető csíkban suhantak el előttünk. 
Very, very.. de hiába veri, Con Artist-ot (2) ma nem lehet megverni
Izgulunk a kedvencekért, ordibálunk a cetliszaggató tömeggel. Sőt, annyira belelkesedünk, hogy fogadunk. Zsófi szűz keze dönt, választ egy esélyesnek tűnő lovat, Con Artist. Valahogy folyamatosan mozogtak az odds-ok, mire kezdődött a futam, már kevésbé tűnt esélyesnek. Zsófi kicsit ideges lett. Elindult a futam, lovunk rögtön az élre állt. Zsófi még idegesebb, hiszen addig az összes ló tökutolsó lett, aki az elején vezetett. A mi lovunk viszont egészen 100 méterrel a cél előttig kitartott. Ekkor húzott el mellette belülről az a szemét Romeo Montague… Az élet azonban mégis habostortás leányálom: Con Artist minden bizonnyal meghallotta nagycsaládunk kétségbeesett többszólamú sikítását, ugyanis vagy 30 méterrel a cél előtt összekapart még pár lóerőt, és hihetetlen ritmusváltással, elsőnek repült célba. Hamarosan az is kiderült, hogy Míra és Lili éppen hogy örömükben sikítottak, mert azt a dög Romeo-t stílusosan egy jóképű, fiatal zsoké lovagolta, akit kinéztek a bemutatáskor. Hoppá-hoppá… Mindenesetre taroltunk, a befektetett 5 fontunk búsás 4,5-szeres nyereményt hozott. Igazi sportélmény, nem szívbajosoknak itt egy videó is róla (nem mi forgattuk, hivatalos epsomi tudósítás): http://www1.skysports.com/racing/results/video/461218/epsom-downs/25-09-2011/toteswinger-handicap
Eddigi angol élményem mélypontja is e programhoz fűződik. A férfi wc-ben pisilés közben pontosan egy szót sem értettem a sörgőzös eszmecserékből, pedig biztos tuti tippek cseréltek gazdát. (Ilyet azért kaptunk a bukméker előtt is a sorban. Fájdalmas utolsó lett, akire rá akartak beszélni minket.)
Sportos hétvégénk volt, elmentünk drukkolni Ármin focicsapatának, mint kiderült, Alexandra United helyesen a neve. Minden tiszteletem, elképesztő hajtás volt, odatették magukat mindkét csapatból. Izgalmas, élvezetes meccsen, sajnos, 2-0-s vereség az utolsó percek figyelmetlenségei miatt. 
Életerős Alexandra kontra (pirosban), talán az üresben helyezkedő bíró sporit kellett volna megjátszani
Elképesztő volt látni, hogy már ezeket a 9-10 éves gyerekeket is folyamatos letámadásra és tudatos szélsőjátékra szoktatták. Azt már nem is írom, hogy újra egy fantasztikus sporttelepen voltunk, bár a Hampton Court királyi palota szomszédságában ez talán annyira nem is meglepő. Ármin melegíthet, talán pont rá lesz szükség az első győzelemhez.
Pénteken patakban folytak a könnyek, elbúcsúztunk Jóbarátainktól. Rögtön kezdenék is újra a gyerekek, de várunk addig, hogy már angolul nézzék legközelebb. Az biztos, hogy naponta többször is valaki szájából úgy kezdődik egy mondat, hogy „Ez olyan, mint amikor Joe, vagy Phoebe…”, bekerültek a családi legendáriumba. Lilinek van Ross és Monica osztálytársa is, sajnálta, hogy nem testvérek.
Goldberg variációk íróasztal témára. Osztályfotó mindig a közelben.
Hétvégén nem csak szórakozás volt, tanultunk közösen a gyerekekkel. Lili számomra is érdekes házi feladatokat kap. Art feladatának köszönhetően ismertem meg William Morris képzőművész izgalmas életét. Hittan órára valamiért a kedvenc daláról kell írni, ám hirtelen megtorpant, amikor felvetődött, talán el is kell majd énekelnie. Ezzel elhullt a Santa Maria, ami pedig most még a Waka-waka-t is lenyomná. Végül a „Tavaszi szél vizet áraszt”-ban egyeztünk ki, még angol fordítást is találtunk rá a net-en. Ráadásul a youtube-on megtaláltuk a Freddie Mercury-s változatot is, ha valakivel kánont akarna énekelni az órán. Egyelőre magyarul dolgozunk a fealadatokon, aztán egyszerű angolra ültetjük át. (Történelemből tanulják majd az agincourti csatát is, jöhet a gyönyörű V. Henrik monológ!)
Életünk egyre tervszerűbben zajlik, a hazautazásokat tekintve mindenképp. Már most megvettük a karácsonyi repülőjegyeket, novemberi és decemberi ügyféltalálkozókat egyeztetünk, projektütemezések tarthatóságán izgulunk. A szabadság örömei keverednek a távolságból fakadó előrelátással és óvatossággal. Hamarosan itteni életünk is új vágányokra kerül, kedden megérkezik az első hosszabb távú vendég, aztán Zsófi utazik haza egy hétre, majd én. Még nem unatkoztunk itt, ahogy látom, nem is fogunk.
Étel fronton is kialakulóban a rendszer: jellemzően egy nap nemzetközi kaját – thai, indiai, olasz – vált egy nap magyaros. (Mindezt ipari mennyiségű pirítós egészíti ki.) Legutóbb rakott krumpli volt, érdekes volt látni, ahogy útra keltek az alkotórészek a tányérok között: ki a sárgáját, ki a fehérjét, ki a kolbászt nem szereti. Még jó, hogy a krumpli biztos pont. Erről jut eszembe, bár itt is van csemege uborka, de messze nem olyan az íze, mint az otthoninak.
Móni kommentjét látva, ismét igazolódni látszik: nincsen szerző, csak olvasó. Bár nyitott vagyok aloe vera kóstolókra is - Dél-Amerikában biztos remek pálinkát is főznek belőle -, de egyelőre még jól el vagyok az itteni ale-ekkel. (Ezen el(ale)ek, míg elal(ale)ek. Ezt csak zárójelben merem) E poszt múzsája is egy remek Fuller’s volt.
Vendégcsalogató program őszi estékre

2011. szeptember 23., péntek

"Let England shake"

Lobogó hajjal – „akkor csak fuss te” - száguldunk az infósztrádán, széles szájjal habzsolunk a széles sávban. Mint mindig, a process az process, egy perccel sem korábban, pont éjfélkor kapcsoltak rá minket a broandband-re. Ott voltam, tudom. Rögtön megnéztem a magyar válogatott góljait, pár hét után is jól esett. Még egy felfedezés technológiai oldalról : itt megértettem, hogy a vonalas telefonnak mégis van jövője. Az otthoni viszonyokhoz képest sokkal drágábbak a mobil hívások, ráadásul a vonalasokhoz kedvező kiegészítő termékeket is kapcsolnak, pl. kvázi ingyenes nemzetközi hívást. A nagy árdifferencia miatt sok szolgáltatónál eleve nem is lehet megadni mobilszámot, csak vonalason hívnak vissza.
Visszatekintve egyfajta civilizációs folyamatot játszottunk itt újra pár hét alatt: elkezdtünk asztalról enni, meleg ételt készíteni, ágyban aludni, pénz helyett kártyát használni, s most itt a full internet. A civilizációs csúcsot, a torrentezést még nem merem, ki tudja mennyire toleráns itt a joggyakorlat. Van valakinek tapasztalata? (Börtönkaja?) Amúgy óvatosan teszek fel kérdéseket a blogon, mert szerencsére, aktív a kedves olvasó közönség. A legtöbb visszajelzés fej-fej mellett a Polish/polish kiejtésére – hiába, az eredeti hivatás tüze hamar lángra lobban -, illetve a kávétejszín és egyéb magyar ételek problémára érkezik. Anita linkje a kommentekben látható, emailben Verától érkezett egy másik, megosztom, jól jöhet bárkinek: http://hungapol.webs.com/
Amúgy egyre sűrűbb a munka. Zsófi call centert nyitott a nappaliban, én magam pedig óriás spss adathalmaz alól kikecmeregve indultam a gyerekekért, ma már biciklivel, gyönyörű napsütésben. Reggel a rádióban a speaker lármásan örvendezett a nagy hírnek, holnap 22 fok lesz. Azt is észrevettem, hogy itt a magas felhőknek örülnek az alacsonyak helyett. Errefelé nem a frontok jelentik az időjárás jelentésben a témát, azok feltűnés nélkül jönnek-mennek reggeltől estig.
Mindenki másképp csinálja... Háttérben nem a vendégágy!!
Zsófi ma, talán célzásként, elém tolt egy helyi cikket, melyben arról írnak, hogy egyre több kisgyerekkel otthon maradó anyuka blogja válik kiugróan népszerűvé. Sőt vannak, akik elkezdtek megélni ebből. Mint kiderült, a kismama network az egyik legbefolyásosabb vásárlóerő, a cégek sok pénzt megadnak az ottani térnyerésért. Bár itt-ott kilógok a kismama kategóriából, gondolom mindenkinek világos lesz a helyzet, ha majd arról írok, hogy a gyerekek mennyire lelkesednek egy-egy termékért, vagy minket mennyire feldobott bizonyos joghurtok, italok elfogyasztása. (Ale gyártók, ugye olvassátok!) Amúgy most tényleg lelkesedem, mivel Árminnal hamar szétrúgtam a nagy focizásokban régi sportcipőmet, és klassz csukát kaptam én is, élvezet lesz még a labdaszedés is benne. Ármint leigazolták már, de holnap egyelőre csak szurkolni megyünk a csapatuknak, mivel papírjai még nem érkeztek meg a FA-be. (Ez egész jól hangzik.)
Iskola fronton egyre kevésbé feszült a helyzet, bár Lili még mindig nem reggelizik hétköznap. De már nincs bénító idegesség, izgulás induláskor, ellenben délután egymás túlkiabálva számolnak be az aktuális fejleményekről. Jó volt több reggelen is látni, ahogy Ármin már összenevet osztálytársaival, amikor az iskola kapuban találkoznak. A tanáráról, Mr. Tiller-ról ódákat zengünk, ahogy látom, nem csak a diákok, de a nők álma is lehet: beöltözve viccekkel majd bűvész trükkökkel szórakoztatja a gyerekeket, a szülői értekezleten megértő, ám oktatás módszertanilag elkötelezett válaszokkal nyugtatja a bizonytalan szülőket, ő vezeti az énekkart, és dolgozatírás közben zongorázik az osztályának. Nincs vége: ő tartja a fociedzéseket és a gitárkurzust is. Ha valaki érdeklődik, biztos meg tudom szerezni a kontaktjait, jó karban van, kb. 25 éves. Míra és Ármin az iskola utáni – és egyébként ingyenes - klubok közül, gitározásra, tollaslabdára és netlabdára jelentkezett. Ez utóbbi mibenlétét mi is az internetről fejtettük meg. Feltételezve e sport hazai elterjedtségét, megválthatták a jegyüket a magyar válogatottba.
A gyerekek amúgy jól viselték azt is, hogy átestek az őszi országos primary school kompetencia felmérésen. Ilyenkor magnóról mondják be a feladatokat, csak egy válaszlapot kapnak, ahová be kell írni a megoldást. Tuti országos rakétadíjasok lesznek a nyári visszaméréskor. Lili spanyol órán ellenben egyenesen a legjobb tesztet írta, hiába, ha egyenlő pályák, egyenlő esélyek, akkor lendületbe jön. Hittanórája is van: tetszik, hogy az összes vallásról tanulnak, a szhikek-ről is már többet tud, mint mi. Mai házi feladata: Chaplin videókat kell néznie a youtube-on. (Nem hittan)
Ami még érdekes az iskolában: minden nap mindkét helyen vannak órarend szerinti évfolyamgyűlések. Ezek tartalmáról a gyerek beszámolói alapján csak ködös benyomásaink vannak. Úgy tűnik, egyszer a szórakoztatás, máskor közösségépítés, megint máskor valamilyen üzenetek átadása a cél. A csinálás, kipróbálás mellett még ezt a közösségi létet látom a helyi képzés egyik fontos elemének. Liliéknél házak is vannak, az övének Hoy a neve. Egyelőre, azon kívül, hogy zöld kitűzőt hordanak még nem sok tartalommal töltődött fel. Arra viszont kitűnő, hogy el lehet játszani a gondolattal, ez vajon melyik Roxfortos háznak felel meg. Lili valamiért a Mardekárra utazik.
Készülődünk az estére, sejtem, hogy emlékezetes és fájó lesz a mai nap zárása: már csak a legutolsó rész van hátra a Jóbarátokból, a gyerekek most először fogják látni. Bekészítem a papír zsebkendőket.
A címnek csak hangulati köze van a bloghoz, a mi érkezésünk azért még nem rázza meg Angliát. P.J. Harvey klassz lemezét - van még értelme ennek a kifejezésnek? - hallgattam biciklizés közben.

2011. szeptember 20., kedd

Izzadtságszagú


Egy másik újszerű pillanat: 20/09/2011 11:23 perc. Már háromnegyed órája félmeztelenül izzadok 20-25 középkorú hölgy gyűrűjében, a csapat egyetlen tesztoszteron bajnokaként. Biztos lehetne izgalmasabb csattanó, de csupán egy jóga óráról van szó, ezt viszont élveztük. Testem feltehetően sokkoló élményként éli meg mindezt a gondoskodást, úszás, biciklizés és Ármin fociedzése is belefért ma. A rohangálós tolmácsoláson túl a labdaszedéssel is bővült szerepköröm, talán még gyúrónak is jó leszek az idény végére. Ármin gyönyörű gólt lőtt külsővel, pont, ahogy hétvégén tanítottam neki. Van valakinek kontaktja Polgár apukához?
1. Ezért kaptak nyilván íróasztalt. 2. Ármin, órákkal edzés előtt fociszerkóban
Már kevesebb az újdonság, itteni életünk kezd beállni ismerős nyomvonalakra: időpontok, útvonalak, programok és sajnos, a takarítások ismétlődnek. Tapasztaljuk, ízelgetjük, mennyi munka fér bele a 9:30-14:45 közötti időszakba, ennyi a gyerekmentes zóna. Szervezzük az otthoni dolgozós heteket, és elkezdődtek a munkatelefonok. Ez lesz a következő 1-2 hónap nagy kérdése, hogyan, mennyit szükséges, bírunk, élvezünk ebből.
A gyerekek még mindig az ismerős napi ritmusra járnak: reggel izgulós készülődés, délután felszabadult csacsogás az aktuális élményekről. Míra elkezdte magyarul tanítani a barátnőit, Ármin próbálta rávenni, hogy csúnya szavakat is vegyen bele a repertoárba. Jó, hogy nem sikerült, mivel a barátnők az új magyar szavakat kiabálva rohangáltak az udvaron.
Fagyit érő szavak, angolosodó nyomtatott írásmóddal
Az ösztönzési rendszer jól működik, tegnap fagyis, maszatos arccal érkeztek haza az iskolából. Mindegyikük leírt 8 szót a tanterem faláról és különböző plakátokról, majd nyújtották a markukat. Lili is megoldotta a feladványt, 8 spanyol szóval érkezett haza. Két óra után messze ő beszéli legjobban ezt a nyelvet a családban. Angolul is rengeteget megért, megszólalni még kevésbé hajlandó. Az osztályfőnök irodalom tanára mindig külön figyel rá: mivel Lili könyvként a Harry Pottert vitte be, így ma azon keresztül tanulták a bevezetés, tárgyalás, befejezés örök igazságát. (Ma megkaptuk az amazonról neki rendelt angol-magyar szótárt: sajnos, mellényúltunk. Ez egy angoloknak íródott tematikus túlélőszótár Budapestre: terhes vagyok és cukorbeteg; fulladok stb. Kevés hasznát veszi ezeknek a kifejezéseknek a gimiben. Remélem.)
Az angol iskola mellékhatása: elkezdtek nyomtatott betűkkel írni, követendő az itteni írásmódot. Na, ebből lesz még gond otthon, a magyar háziknál próbáljuk leszoktatni őket. (Nagyon köszönjük az otthonról érkező infókat, még tartják a lépést.) A játékaikba, mint mindig belopóznak a mindennapjaink. Tegnap este hallottuk, hogy licitálást tartottak egymást között egyes játékaikra, nyílván megirigyelték az ebay izgalmait. Ármin viszont biztosította számunkra is a heti izgalmat: „Jé szappanbuborékok” kiáltással rohant az úttestre a pirosban, és elkezdte üldözni azokat. Mi meg őt a beinduló kocsik előtt. Mi nyertünk.
Tuti esti program az öreges kanapén : Jóbarátok nézés
Teperünk, hogy előlépjünk a gyüttment státuszból, már füvet is nyírtam kiskertünkben, egy ügyes kis hengeres szerkezettel. A következő lépés az lesz, amikor megfejtjük a ruhaszárítás rejtélyét. Elég gyors ütemben mosunk, ehhez képest a száradás már zavaróan lassabb. Teregetünk jobbra-balra, normál és télikertben, órákig ment a szárítógép, mégis nedves. Ennyit az itteni klímáról.
És akkor még röviden az angolokról, akikre több megjegyzés is érkezett. Panaszra nincs okunk. Ha mi fordulunk bárkihez, mindig mosoly és sok segítőkészség a válasz. (Kivéve az iskola előtti parkolót.) Mondjuk, sokszor oda jutunk, hogy a process, az process, azon nem lehet változtatni. Nem egy kiskapus nemzet, látszik, hogy nagypályán birodalmaztak. És fordultak már oda hozzánk utcán is ismeretlenül, valamint Ármin fociedzésén is megszólít, beszélget velem a többi apuka. Tetszik a nyugis vezetési kultúra is: 3 hét alatt egyetlen sávba furakodót láttam; nem jellemző a gyorshajtás, autópályán 110-120-szal mennek a legtöbben; és okosan jeleznek előre a körforgalmaknál, lehet előre látni, ki hogyan akar kimenni. Ezek persze távoli látószögek, nem dolgozunk, nem élünk együtt velük, úgy biztos más.
Ellenben mindig sokkoló megérni, hogy mennyire keveset értek, ha egymás között beszélnek. A szaunában Mike Leigh filmekben érzem magam – zárásként újra izzadás és középkorú hölgyek -, ma talán arról beszéltek ízes tájszólással, hogy barátnőjüknek van képe szoknyát felvenni a teniszhez, ellenben milyen jóképű az a fiatal edző, de ehhez kevés a phd-m.
Ő még nem az alkoholtól mosolyog

2011. szeptember 19., hétfő

Epsomi "gyüttmentek"

Először is köszönjük a mindenféle csatornán és formában érkező visszajelzést, bátorítást! Jól esnek, töltenek, és persze egyben zavarba is hoznak…
Hétvégén reggel mindig kicsi lesz az ágyunk
 A hétvége egy része ilyen-olyan elmaradt beszerzések intézésével telt: biciklisisakok, printer, igazi stoplis csuka Árminnak, heti nagy bevásárlás. Ebben újítottunk, elkezdtük a házhoz rendelést. Otthon is öreg grobyzók vagyunk, de itt az Ocado – e név hallatán viszont mi tapasztalhatjuk meg, hogy milyen lehet az angoloknak a Hungary nevet befogadni – új szintre emelte ezt a szolgáltatást. Zsófi sok elismerő csettintgetés közepette rendelt – családi profil lekérdezése után kapunk ajánlatokat a felületen -, aztán a kiszállítás és a számla is újszerű élmény volt. Külön csomagolva a hűtőbe és a szekrénybe való dolgok, a számlán lejárat dátuma szerint rendezve a tételek. Már nem lepődtünk meg, hogy persze itt is klubtagságot kell váltani, egyszeri rendelések ésszerűtlenül drágák.
Zsófi is belevág a házhoz szállítás bizniszbe
Ételekkel, italokkal nagyon jól el vagyunk látva. (És ezt nem csak a nagymamáknak írom.) Rengeteg féle facsart gyümölcslé, smoothiek, csoda finom joghurtok mindenféle cereáliával a reggeli menü. (Ezt időnként a klasszikus tojásos, babos, sonkással variáljuk, illetve szinte mindig kiegészítjük pirítós lekvárossal. Nem kapkodunk reggelente…) Meglepetés: a zöldségek, gyümölcsök is ízesek, a gyerekek jobban nyomják az uborkát és a paradicsomot, mint otthon. Vesztemre, újra felfedeztem a gyilkos skót vajas kekszet, figyelnem kell, hogy visszategyem a szekrénybe.
Ma ismét bementünk Londonba, már egészen az első zónába bátorkodtunk autóval. A Picadilly Circuson ebédeltünk, egy étterem magyar menedzserének köszönhetően váratlanul jó nagy kedvezménnyel. (Sok helyen futunk össze magyarokkal. Még a nyáron találkoztunk egy pincér sráccal, aki az évek alatt összeszedett annyi pénzt, hogy ősszel megy haza borászatot alapítani.) A Royal Gallery of Art-ban megnéztünk egy klassz fotókiállítást magyar fotósoktól (Capa, Kertész és még sokan mások), ajánljuk mindenkinek, aki erre jár. A gyerekek is lelkesen kitartottak végig, a magyarság téma most kiemelkedett számukra. (Még ennél is jobban várják a múmiákat, valamint a London Eye óriáskereket – számukra leginkább ezek jelentik Londont.) Volt még egy kis Covent Gardenezés – megtapasztaltuk, már a fagylalt marketingbe is betört a butique kifejezés -, és aztán araszolás dugóban haza. Majd elfelejtettem a legnagyobb élményt: emeletes buszozás.
A lányok levezetik az iskolában felgyűlt feszültséget: frizurát készítenek Árminnak
 A gyerekek ismét izgulva hangolódnak az újabb iskola hétre. Hullámokban, váltakozva jönnek a vicces sztorik, a szorongós kérdésekkel. Ármin lassan kezdi megszokni, hogy nevét először a legtöbben vallásos áhítattal ejtik ki (Amen-nek fejtik meg első nekifutásra.) Lilitől a tanárja mégis inkább kért egy angol-magyar szótárt, úgy tűnik őt is lefárasztotta a google fordító. Érdekes, hogy minden gyereknek - Lilinek is – be kell vinni egy bármilyen könyvet az iskolába. Minden angol, vagyis irodalom óra úgy kezdődik, hogy 10 percet mindenki magában olvas – az internet korában erre is rá kell valahogy szoktatni őket –, aztán arról beszélgetnek egy ideig, hogy kire hogy hatott.
Miközben kezdünk egyre inkább ideszokni – múltkor ijedten eszméltem a kormánynál, hogy nem is koncentrálok már a vezetésre -, van még pár helyzet, amelyekben esetlenül mozgunk. Idegyűjtöttem párat, ahol látszik, még „gyüttmentek” vagyunk errefelé:
  • Az örök slágerem: hogyan reagáljak a „How are you” köszönésre.
  • Iskolai ebédbefizetés: csekkfüzet (!!) használata javasolt.
  • Szemétkidobás. Állandóan ott lamentálok a szemétláda felett: fejemben futnak a listák a különböző szeméttípusokról és gyűjtőhelyeikről – néha a bonyolult rendszer alkotóinak felmenőiről is – aztán sokszor csak leteszem a szemét mellé, ráérünk arra még péntekig.
  • Adataink, elsősorban a telefonszámunk bemondása. Bár az irányítószámunk már nagyon profin megy, telefonszám esetén esélytelen vagyok.
  • Az uszodában szerencsére hamar kitanultam a furcsa csíziót. Bár lelkesen alkalmaztam itt is a baloldali haladást, de a hajóvonták találkozása után rájöttem, hogy ezeken a sávokon belül kivételesen a kontinentális, óramutatóval ellenkező haladás hívei. És nem hord soha senki sem papucsot és úszósapkát (Ebben a mondatban megdöntöttem a tagadószavak összesűrítésének világcsúcsát.) Vagy kihaltak errefelé a lábgombák, vagy lelkesen gyűjtik, még nem derítettem fel.
A nehézségek ellenére minden rendben, élvezet a mindennapi uszodázás. Sőt, rájöttem, legjobb összekötni előtte pár környi biciklizéssel, miközben fülemben szól valami jó zene. Azt hiszem, már tényleg otthon érzem magam: az erdő közepén együtt ordítottam a Weezer-rel a Pink Triangle-t. (Nagyon jól esett ez a disszonáns zene a már szinte túlzott harmóniában: mesebeli tölgyfák és őzikék a naplementében.)
Bejárjuk a birtokot (Sajnos, nem a mienk)

2011. szeptember 16., péntek

Fény és árnyék

Suli híradó. Lili reggelente elképesztően, bénítóan izgul, hogy aztán délutánonként széles mosollyal, sikerélményekkel telten érkezzen haza. Kapott egy rendszeres kísérő tanárt, aki ül mellette az órákon, egy google fordítóval felszerelkezve tartja képben, mi a feladat, mit írjon. Ismerjük a google fordítót, Lili először is az „érthetetlen” magyar szó jelentésére tanította meg a tanárt. Ezzel együtt működik, Lili minden óráját követi, tudja, miről van szó, helyesen kitöltött munkalapokat hoz haza. Drámaórán már eljátszott egy mikrohullámút (itt kísért velünk a téma), törin ugyanazt tanulják, amit az otthoni tankönyvből itthon is vettünk a múlt héten, főzésórán az egészséges szendvics összetevőit fedezték fel. Meglepetésemre és örömömre Lili ma azt a kifejezést használta, hogy beszélgetett egy iskolatársával. (Születésnapok, kedvenc ételek, állatok - alakul ez.) Leginkább attól izgul, hogy megtalálja-e az óráit, hiszen mindig más csoportban, máshol van. Van egy okos iskolai füzete, minden infóval és térképpel, de elsőre tényleg nem egyszerű az élete. Az egyik órájának megnevezése nekünk is feladta a leckét, az órarendben ennyi szerepelt csak: PHSE. Telefonos segítségként - az andoidról még fogok írni, nagy felfedezés nekem - a google első találatként a pécsi horgászok sport egyesületét adta ki... (A pécsi szál - borz.) Aztán persze megtaláltuk az otthoni Emberismeretnek megfelelő tárgyat is.
Az órákon többször is bejön a youtube, a tanárok jellemzően valami filmrészlettel vezetik fel a témát. Az interaktivitás jegyében sok a szavazás, erre a célra az iskolai füzet végébe kemény színes lapokat is befűztek: ezek feltartásával szavaztatják őket, a hogy érzed magadtól kezdve, mi a helyes válaszig. A gimiben és a primaryban is egyaránt használnak egy táblafélét, ahol mindenki a sajátjára felírja az adott feladat megoldását, és aztán egyszerre felmutatják, hogy a tanár körbenézéssel ellenőrizze a megoldásokat.
Mírával és Árminnal azt játszom, hogy minden nap hozzanak haza 3 új szót. (Mire jó a Song of Ice and Fire…) Ha nyolcat hoznak, akkor fagyit is kapnak. Nem kell még félteni a torkukat. Ők talán most vannak a változási görbe mélypontján. Ármin mondta is ma reggel, hogy legelső nap még bátor volt, de már nem az. Fárasztó lehet nekik, hogy még mindig nagyon keveset értenek. Jó, hogy a tanárok azért kihasználnak minden pozitív visszajelzés lehetőséget, Ármin rajzát is – szerencsére nem a meztelen családi portrét - kitette az osztályban Mr. Tiller. Matekból a legjobbak, ugye ott értik leginkább miről is van szó. Ezzel együtt ma elárulták: a szünetben arról álmodoztak, ha lennének lovak az iskolában, akkor felpattannának rájuk, idelovagolnának, ahol rántott sajtot csinálnék nekik (én!), és aztán együtt hazamennénk Magyarországra.  A rántott sajtot megpróbálom, többet nem ígérek. Hazaérve azért hamar rendbe jönnek, sokat biciklizünk, és Míra mindig rohan Esmeraldához, kedvenc óriás anyakocájához az állatfarmon. Tartok tőle, hogy egyszer hazahozza…
Az biztos, hogy a magyarságtudatuknak jót tesz ez a túra. Az iskolában térképen kellet megmutatniuk honnan jöttek, most döbbentek rá, egyben háborodtak fel, hogy milyen kicsi ország is a miénk. Megélik azt, hogy a Hungary név errefelé viccesen hangzik – sajnos felnőtt, gyerek mind ugyanarra asszociál, a gyerekek nyilván ki is mutatják -, erre dacosan reagálnak. Ármin kifejezetten csak „hungari”-nak hajlandó ejteni. (Előbb áthívott megmutatni lego katonái új handrendjét, és talán most először hangsúlyosan mondta, hogy ezek magyar katonák.)
Közben mi is nagy lépéseket tettünk előre. Szerdán megkaptuk a bankkártyát. Aztán csütörtökön még kettőt fejenként… Ennyit a postás esküdözéséről a bedobásról. (Nem tudom van-e összefüggés, de most más postásunk is lett.) A bőség zavarával küzdve érkeztünk a bankba, ahol hitetlenkedve, nevetve fogadtak minket, ilyen ügyfelük még nem volt. Sikerült kideríteni, melyik a jó, még a pin kódját is megtaláltuk. A hölgy aztán gyermeki mosollyal aprította miszlikbe a rossz kártyákat, nem sok egyéb örömet adhat a munkaköre. Működő helyi bankkártyával távozhattunk, otthonról nehéz lehet megérteni, milyen sokat jelent ez itt. Partizán, szabadcsapat jellegű alkalmi vásárlókból, reguláris általánosan tisztelt fogyasztókká váltunk. Hipp-hopp lett is normális mobil előfizetésünk, rendes internettel és percdíjjal. Sőt, tegnap nagy napunk volt, mert hazakerült a kanapé is. (A lányok azt mondták, hogy nagyon öreges. Ajaj, kezdünk kimenni a divatból náluk.)  Ebben az volt a legérdekesebb, hogy ebayen megnyert tárgyhoz méltóképp, a szállítást is árverésen szerveztük meg. Van olyan weboldal, ahol a szállítókat lehet versenyeztetni, megadják a licitjüket az adott címekre, akár mehetnek lejjebb is az árral, aztán választunk. Szigorú kapitalizmus, ezt az oldalát szerettük.
Túl vagyunk az újabb, remélem, utolsó Ikea menetünkön. Megvettük a vendég matracokat is – tessék majd megbecsülni. Odafelé már az eget is ikeásnak láttam, felkelő sárga hold a kék égbolton, ideje erről is lejönni.
Legújabb barátunk David Lloyd, azaz bevettek minket egy klubba. Megpuhítottak minket (engem a mentás gőzszaunában), kaptunk egy ingyenes napot a szomszédos fitness cetrumban. Nagyon élveztük: kinti/benti úszómedence, szaunák, sokféle fitness, jóga stb. óra, gépek. Zsófinak is, nekem is meg van az örömünk, ráadásul mindez 5 perc biciklivel. (Azért ilyen sok, mert nem lehet átvágni az állatfarmon.) Napi vendég leszek, az idegeim - talán izmaim is - elképesztően kisimultak lesznek hazatérésemre. Mondjuk talán eddig sem voltam az a pattogós típus.
A végére az én egyik árnyam: megvolt az első fuck-off-olós élményem. Szülői élethalál harc a parkolóhelyekért az iskola előtt, amikor megyek értük. Felszabadulna egy hely, indexelve jelzem, hogy beállok. Persze, felém áll ki, így a másik oldalról besurran egy 50-es anyuka. Kérdő tekintetemre - isten bizony csiszolt én-üzenetekkel fejeztem ki magam, „could you”, „would you” javaslatokkal kiegészítve- nagy mutogatást és fuck-okat kaptam. Azt azért újra megállapítottam, hogy az angolok szegényes szókincsű káromkodók, nyilván nem éltek olyan szoros életközösségben állataikkal és nagycsaládjukkal, mint a pusztai népek, ahonnan mi származunk.

Még kis fény a végére. Visszaültem a gép elé, mivel vacsi közben - finom krumplis tészta, Zsófi készítette végül -  a gyerekek a heti iskolai sztorikat mesélve vagy 30 új szót soroltak fel, gyönyörű kiejtéssel, barátokat és barátnőket emlegetve. Ha nem figyelnek oda, akkor egész jól érzik maguk.

2011. szeptember 14., szerda

Alexander United

A pillanat: 2011.09.14. 11:41. Itt ülök a gép előtt, Zsófi külön íróasztalon a sajátjánál. A lakásban csend, minden gyerek iskolában, ma nincsen ebay licit, nem látok becsavarozni való dolgot, és elvégeztem, amit most feltétlen szükséges volt hazadolgozni. Most először, mióta itt vagyunk, egy pillanatra elgondolkodtam, mihez is fogjak a következő félórában. Ablak nyílt a lehetőségek világára a kötelességek szobájából. Na, jó, percenként kinézek: várjuk a postást a bankkártyával, a sky-os szerelőt a vonalas telefonra, és nézzük az emailt, hogy mikor/ki/mennyiért szállítja haza az ebay-en váratlanul megnyert szófát, és tologatjuk a giga-mega leltár átvizsgálását.   És mérgelődünk, mert egyre valószínűbb, hogy csak jövő héten lesz broadband. (Mire az írás végére értem, ez fixálódott is – 22.-ig várhatnak a családi és munkaügyi skype-olások.)
Lesz azért írnivaló a blogban, sok apró-nagy dolog történik velünk. Ma Lili például haptákba vágta magát, megkötöttem a nyakkendőjét – fura világ ez, talán fordítva szokásos– és nagy izgalommal elindult első gimis napjára. Még nagyobb izgalommal várjuk haza.
Business Woman ante portas
 Ármin és Míra azzal a hírrel jöttek tegnap az iskolából, hogy szerintük logopédiára fogják küldeni őket. Sokat gyakoroltatták ugyanis velük az angol abc-t, és állandóan javítgatták őket: az ismerős hangokat is másként mondják errefelé. A vacsoraasztalnál aztán már nagy átéléssel ordibálták immáron yorkshir-i tájszólással a zöngés és zöngétlen hangzókat. (Kár volt őket kiskorukban letiltani a köpködésről, itt pár hangzónál kifejezetten jól jön.) Remélem, a tanárok nem vonnak le súlyos következtetéseket Ármin családunkat bemutató rajzáról. Mindenki meztelenül szerepel rajta, aprólékosan megkülönböztetve, hogy kinek mekkora méretű melle van, életkorának és/vagy fitness állapotának megfelelően. (Szerencsére, lejjebb már nem részletezte a rajzot.)
Nem kellett mély önreflexió ahhoz, hogy észrevegyük: ideje megálljt parancsolni ebay-es addikciónknak. Már megvettük a szükséges komódokat, amikor jelzett a gép, hogy most jár le a licit egy korábban lehetségesnek kinézett darabnál. Sejthető a történet vége: a hülyének is megéri ennyiért, hát még nekünk. Belicitáltuk, megkaptuk, hazahoztuk. Persze, volt még bőven hely neki a lakásban, sőt tulajdonképpen jól is jött. De idevágó szakismeretekkel rendelkező olvasóink már csóválják fejüket: ez a kognitív disszonancia redukciójának tipikus esete. Szóval max. még a multifunkcionális printer, de aztán lejövünk. Esetleg egy kis hencsergő a nappaliba. Jaj, fogjanak le!
Pótszernek úgy látom azért kitűnő lesz az ale – és persze idővel jöhet cider is – kóstolás. A tegnapi Fuller’s ESB Cahmpion Ale méltó sorozatnyitás volt.
Kezdő lépések (hosszú lépések helyett)

Ránk is fért némi alkohol tegnap, mivel nagyon átfagytunk egy amúgy roppant szívmelengető eseményen. A Sainsburyben láttuk kiírva, hogy a szombati helyi ligában játszó focicsapatba várnak épp 9-10 éves fiúkat. Elmentünk és nagy siker volt. (Bár Ármint kellett kicsit győzködni. Sajnos, még emlékezett rá, hogy korábban Anglia mellett érvelve említettem: itt találták fel a focit. Innentől azt gondolta, hogy errefelé mindenki Maradona.) Zsófi ismét rám szólt, hogy ne káromkodjak annyit, de nem tehetek róla: ha meglátom ezeket a parkokat, kicsit mindig szomorú leszek. Sok minden kicsi itt Angliában, de ha a parkokról, illetve a sportolásra biztosított terepekről van szó, akkor roppant távlatok nyílnak. Egy 6. osztályban – járási liga – szereplő csapatról van szó, ám négy teljes méretű, tökéletes gyepszőnyegű pálya sorakozott egymás mellett, hatalmas fákkal övezve… Hol van otthon ilyen?
Ármin sikerélményként élte meg, tényleg nagyos ügyes is volt: az edzést záró játékban – aminek a nagy része kétérintős volt! – sokat futott, gólt is lőtt. (Én már attól is lefáradtam, hogy az oldalvonal mellett rohangáltam, fordítva az edzői utasításokat. Félpályán játszanak majd meccseket, 7 fős csapatokkal.) Hihetetlenül jó hangulat volt, az edző szülőket is bevont, figyelt, dicsérte a gyerekeket minden jó megmozdulásuk után. Ha pedig nem sikerül valami, akkor „unlucky” (peched van) a mondás, és azután jön a tanács, hogy mit másként. A végén Ármint választották a meccs emberének. Újra várnak minket jövő héten, akkor már le is „igazolják”. A szombati meccsek jó alkalmat jelentenek majd a környék bejárására, felderítjük a járás futballpályáit, és gondolom egyben látnivalóit, (pub-jait) is. Szóval Alexander United szurkolók leszünk...
Körkapcsolás a BBC-n: "Bokor receivs the corner, turns toward the goal and..."
A foci kapcsán éljük meg eddigi legnagyobb angol nyelvű kihívásunkat. Már mindketten beszéltünk telefonon az edzővel, és komoly mértekben kellett dolgoztatni a fantáziánkat is az értelmezés érdekében. (Ha jól dekódoltam, jövő héten máshol lesz az edzés helyszíne, remélem, nem az én megértésemen múlik majd Ármin testedzése.)
Bár nagyon igyekszem, nem sikerült az egeres történethez fogható újabb vicces félreértést produkálnom. A következőre futotta: Lili jövendő iskolai nyelvtanárjával a mi angol tanulási lehetőségeinkről beszélgettünk, amikor az általam megfogalmazott „polish” (mondjuk: csiszolni) kifejezést félreértette, és egy pillanatra nagyon megörült, hogy az eredeti anyanyelvén szeretnék tanulni. (Lengyelül - polish.) Most komolyan, ezt tényleg másképp ejtik? (Bezzeg ő meg a magyart írta Hungrynak. Éhes lengyel..., mivel álmodik?)

2011. szeptember 12., hétfő

Cédaságom története

Ma húsz évet fiatalodtam: újra magam vasaltam ki az ingeim. Zsófi örömmel fogadta, de gondolom egyéb dimenziókra is nyitott lenne. Hullámzó napunk volt, öröm, idegesség vegyesen. (Miközben ezt írom, Miróka angol-magyar vegyes karattyolással ringatja magát álomba…, és tartja ébren a többieket. Árminra pedig valamiért a „specific” szó ragadt rajta, ezt mondogatta a legváratlanabb pillanatokban, gyönyörű kiejtéssel.)
A nagy előrelépés: voltunk Lili gimijében, ahonnan lelkesen jöttünk haza, szerdán már kezd ő is. Erről az iskoláról még sokat fogunk mesélni, most pár első benyomás. Lili az alapórarenden kívül mindennap külön angol tanítást kap majd. Ezen kívül ebben az évben fog spanyolt, németet és franciát is tanulni. Nem kell megijedni, nem egyszerre: mindegyiket 3 hónapig, mivel itt így dönthetnek a diákok, hogy a következő évtől melyiket (esetleg kettőt) akarják mélyebben továbbvinni. Minden szaktárgyi teremben, minden gyereknek számítógép, és hatalmas terek műhelymunkáknak, melyek nyomai a falakon. A zeneteremben Mac-ek, hogy színvonalasan menjen a zeneszerzés. (Itt tényleg ezt zajlik énekórán.) Minden tárgynál előtérben az alkotásélmény, sőt tárgyakon kívül is. Hetente van egy „footprint” óra, aminek üzenete: hagyj nyomot magad után az iskolában, környezetedben. Minden tanár visz valami kreatív dilit egy hónapig, aztán vált valami újra, a gyerekek meg rotálódnak. (Grafiti, iskolajavítás, koreai írás, bármi, csak éld meg, hogy csinálsz valamit, amivel hozzájárulsz a környező közösséghez.) Az egésznek olyan csinálós hangulata volt, nem elméleti, szöveg/adat-orientált.
Azért úgy látom, Lilinek nehezebb lesz, tőle már nagyobb önállóságot, sőt teljesítményt várnak el, mint a kicsiktől a primary schoolban. Az is érdekes, hogy itt minden diáknál minden tárgyra előre meghatároznak egy várható (belehallom ebbe az elvártat is) eredményt, korábbi teljesítményei alapján. Ezután itt feltehetőleg kisebb ellenállással működnek a céges teljesítménymenedzsment, célkitűző rendszerek is.
A nagy hátralépés: kiderült, hogy bár kiküldték a bankkártyákat, de valamiért nem kaptuk meg. Azért nem mindennapi pillanat, amikor a banki ügyintézőnk élő adásban felhívja a postásunkat, aki aztán esküszik, hogy bedobta az ajtónkon. (Lehet, hogy túl nagyot dobott?) Eredmény: vissza az indulómezőre, és ezzel tolódik sok minden más, pl. a jobb mobil előfizetés is. Nem mondom, hogy faarccal fogadtuk… Meglepően sokáig tart és zegzugosan halad az alapinfrastruktúránk kiépítése, sok energiát elvesz mástól.

Elkezdtük az uszodák, fitness klubok felderítését is. Átjön, hogy itt intenzíven odakötnének minket, nem az alkalmi mozogni vágyókra utaznak: mindenhol nagyon megadják a módját a körbevezetésnek, személyes céljaink felderítésének, elkötelezettség építésnek. (Nehéz belőnöm a különbséget a toning, fitness, wellbeing stb szintek közti különbséget, márpedig nekik nem mindegy.) Klubtagság van mindenhol, nem éri egy-egy alkalomra menni. Kezdem zavarban érezni magam, mint egyszerű, csupán sokat úszni vágyó ember, amikor állandóan a testtömegzsír vagy mi ez, kérdésekre terelődik a szó. Ma is kaptunk egy tuti ajánlatot (személyes edzéstervestől!): csak döntsünk rögtön, különben mindez holnap már sokkal drágább lenne. Azért ezt nehezen hiszem el. (Elfelejtettem, mi annak az elektromellényes csodának a 3 betűs neve, ami most jött be Pestre. Pedig utána akarok járni, van-e itt. Melinda, Péter?)

Végül cédaságom története. Borban utazó, műkedvelő alkoholista vagyok, sört csak elvétve iszom. Ám a pub-ban ivott keserű/édes ale megkísértett. Felidézte bennem az egykoron AMZ által tartott fantasztikus sörkóstoló emlékét. Azóta már kaptam is tőle emailben javaslatokat, szempontokat, aminek nyomán elkezdtem feltölteni a hűtőt ale-lel és bitterrel. Kalandra fel, valahogy egyensúlyban kell tartani azt a testtömegizét.

2011. szeptember 11., vasárnap

A héja vacsorája


Azaz: áttörés a mikró fronton! Sőt komód is a karmaink között, így már csak a kanapé és vendégágy kell, és összeállt az alapfelszerelés. Nehéz elképzelni eljövendő ebay mentes életünket. Már családi rituálévá vált, a gyerekek is megértő mosollyal fogadják a licitek utolsó másodperceinek pergőtüzét, valamint az azt követő adrenalin gejzíreket. Az ebay mulatságok morzsapartiját az ismerd meg Londont ószeres túráink jelentik. Kivesszük a hátsó üléseket, majd tértölelő körfuvarokban begyűjtjük méretes tárgyainkat. (És milyen jó, hogy Grand ez a Scenic! Már szinte szívembe lopja magát.)
Betevő falatok
 A lakás tehát szinte kész, bár van 3 kapcsoló, amelyekről fogalmunk sincs, hogy mit működtetnek. Talán a szomszédnál valamit, vagy a landlord webkameráját? Megérkezett az ingatlanostól a lakásátvételi leltár is. 70 oldal, minden sarok és pöcök állapota le van fényképezve: nem babra megy a játék, már látom olvadni a depozitunkat…
A front szóról: ez is jól mutatja az alakuló bábeli helyzetünket. Míra kérdezi, mit is jelent ez a szó, majd furcsán néz, amikor az időjárásról kezdek neki mesélni, Kiderül, hogy ő már az angol szó jelentésére kíváncsi (elöl). Ma ő egyébként gyakorlatilag végigbeszélte a napot, be kellett pótolnia a két napos iskolai visszafogottságot. A második iskolai nap egyébként még nagyobb siker volt, mint az első, széles mosollyal léptek ki a kapun. A Míra már barátokról beszél, és kezdik név szerint azonosítani a társaikat. Mindketten szerepeltek is, felolvastak szövegeket, rajzoltak, játszottak. Ráadásul Árminnak már volt tesi órája is, ahol aztán királykodhatott. Újra ő a leggyorsabb, legerősebb. Pontosabban a „good boy”: kérdezte mit jelent ez, mert állandóan ezt mondja neki Mr. Tilla. Míra is kérdezte, hogy mi az a v betűs szó, amit állandóan mondanak neki. Kiderült, hogy a „very good”.
Ármin félve vallotta be, hogy ugye nem baj, hogy a tantermi órán elkalandozott a figyelme, azaz tanulni is próbált, nem csak az angolra figyelni. Hiszen előtte sokszor elmondtuk nekik: most nem az a lényeg, hogy a tananyagra figyeljenek, csak az angolt próbálják megérteni, gyakorolni, és kapcsolódjanak a többiekhez, ne húzódjanak vissza. Megbocsátottuk neki. Amúgy is nagy bennük az ügybuzgalom, az angol nyelv állandó taglalása, értelmezése mellett este maguktól veszik elő a hazai tananyagot és írják a munkafüzeteket.
Kommunista műszak: esti iskola

Viharfelhők a bankkártya téren: ma olyan levelet kaptunk, hogy „miután már egy ideje megkapta a bankkártyáját felhívjuk figyelmét arra, hogy…” Hát kártya eddig nem jött, jöhet az újabb ügyintézés. Azért itt sem six sigma még minden. (Ez a fenékig tejfel korszerű neve.)
Mai program: Littlehampton, a tengerparti kisváros, ami az egyik lehetséges lakóhely volt sokáig, figyelembe véve tengermániámat. Ma kirándultunk, mivel mára mondták a meleg időt és a kevés esőt. Olyant nem ígértek még, hogy biztosan nem lesz eső, és azt kell mondjam, ez nem túlzott óvatosság. A hőmérséklet amúgy is 17-20 fok között ingadozik, amióta itt vagyunk. Egyszer volt 23 fok is a kocsink hőmérője szerint, gondolom, ha három egymást követő ilyen nap van, akkor adják ki a hőségriadót. De nem akarok panaszkodni, bár esik is, de minden nap süt is. Kellemes ez a hőmérséklet, lehet sétálni, biciklizni, éppen mindenre jó.
 A tengerpart nekünk való volt. Maga a kisváros két dologról híres. Egyrészt itt van a leghosszabb pad a világon, vagy 150 méter és időnként aranyos furmányos kanyarok vannak benne.
És itt még csak nekifut a 150 méternek...
Csajok
Másrészt itt született a Body shop alapítója. Mi viszont elsősorban a pub életre, illetve az apályos (majdnem aszályost írtam, hiába a kontinentális reflexek) tengerpartra koncentráltunk. Az első pub ebéd élmény hangulatos volt, abszolút gyerekprogram: füstmentes közösségi élet kisgyerekestül és nagymamástul, finom ale és persze tradicionális, laktató ételek. Itt legalább aggodalom nélkül vezetjük be a kocsmázásba a gyerekeket, csak otthon le tudjunk jönni róla. A tengerpartról nem is kell írnom: 1 perc alatt visszaszoktunk a jó sós levegőbe és az Új Zélandon abbahagyott gyűjtögető életmódba: kavics, kagyló és rák keresésbe. (Azt hiszem, obszidiánt is találtunk, jól jöhet majd a 6. könyvben az otherek ellen. Song of Ice and Fire rajongóknak… Edina te is a végére értél?) Csak a menetrendszerűen megérkező eső vert ki minket onnan.
A mai napba még az is belefért, hogy reggel meglátogattuk mindként szomszédunk. Zsófi sütött nekik gyümölcskenyeret, én vittem a szekszárdi borokat. Még mindig nagyon kedvesek, és elkezdtek beavatni a helyi élet kulisszatitkaiba: a 3. szomszéd lánya vállal bébiszittelést, a 4. szomszéd nő masszőr szalont működtet. (Nana!) És nyílván mindenkinek nagyon nehéz elhelyezni, hogy mi most hogyan is, miért is, mit is errefelé. Működik a patriarchális reflex: ha ez eddig szóba jött, mindenki, mindig hozzám fordult, hogy akkor ügye az én munkám miatt költöztünk ide. A feministák még csak félmunkát végeztek errefelé is.
Jelezve, hogy már tényleg befészkeltük magunk, a ma estét – még egy jó biciklizés után – közös Jóbarátok nézéssel zártuk. Csak azok a fránya kapcsolók…
Apály, de messziről aszály is lehetne...
A fránya pad + Ármin láthatóan imádja az iskolai uzsonnatáskáját

2011. szeptember 9., péntek

Lovelace - a lovely place

Történt annyi minden 2 nap alatt, hogy kitesz az 3 posztot is. Most szemezgetek.
A legfontosabb persze, hogy Míra és Ármin átesett a tűzkeresztségen, eljött az első angliai iskolanap. Már a tegnapi ismerkedő bejárás is csak jót sejtetett. Csupa zöld környéken, hangulatos iskola, mosolygós fogadtatás. Fiatal tanárok, Ármin kapja a férfit, Míra a nőt. Mr. Tilla (legalább könnyű megjegyezni a nevét) telitalálat Árminnak. Laza, ám figyelmes: készített egy listát angol-magyar szópárokról, Ármin tanulja az angol részét, ő magyart. Nagyon korrekt! Ráadásul ő vezeti a fociedzéseket, egyben nagy Watford rajongó, a tanteremben is ott van a csapat címere. A sok puskásozás után – már itt Epsomban is kaptunk belőle – üdítő volt hallani Priskin Tamás nevét, ráadásul elismerő hangnemben. Miróka is lelkes, bár megjegyezte, hogy ennyire hülyének még az életben nem érezte magát, amikor mindenki beszél hozzá, ő pedig meg sem tud mukkani. (Hát igen, nehéz lehet a család beszélőkéjének, ha eldugul a szóáradat. Pár hetet adok neki…) Egy-egy diák mentor mellett kaptak egy képes füzetet is, abból tudnak mutogatni, amikor valamit el akarnak magyarázni. Teljes szülői respekt feléjük, ez azért bőven kívül van a komfort zónán, minden támogatás mellett is. (Támogatás: a mi utunkat törő Judit/Iván család tapasztalatai hatására, gondosan felderítettük számukra az iskolai wc-ket is, illetve nagyon vágták azt a mondatot, hogy wc-re kell mennem.)
Mosoly az utókornak, vállvetés a jelennek a nagy nap reggelén

Lilivel mindeközben beindult a magántanárkodás, történelmet és angolt tanultunk itthon. Vele ez egyszerű, szívja magába a tudást, mi csak ellenőrző pontok vagyunk. (Holnap várható hazai iskolából a Lili-felelősök jelentkezése. Nagyon meghatódtunk, amikor kiderült, hogy minden héten egy-egy osztálytárstól kapunk majd összefoglalót, hogy miben, hogyan haladtak a Budenzben az idő alatt.) Szerencsére már nála is van következő lépés, hétfőn megyünk be vele az itteni iskolájába, egy interjúra. Reméljük, utána hamar beindul. (Az első sokk után már kezdi azt is elfogadni, hogy bizony ő meg naponta nyakkendőt fog hordani.)
Az angol nyelv, nyilván az iskola hatására, ma berobbant a gyerekek egymás közötti beszélgetéseibe is.  Míra „com’on everybody” kiáltással száll biciklire. Ármint hallom magyarázni a lányoknak, hogy „he is got no szerelmem még”, itt nyílván még egyeztetési gondok vannak, de látszik, hogy, ami ragad az tapad. Vitatkoznak, hogy a thank you, az „tenkjú”, vagy „fenkjú”. Készülök a pillanatra, amikor megdorgálnak a kiejtésem miatt.
Az sem mellékes, hogy ma tele lett a kamránk bio kávétejszínnel és levestésztával. Azaz itt járt az első vendégünk, ha csak vacsorányi időre futotta is Pétertől. Köszönjük, minden reggel az eszünkbe jut majd. A krumplistésztának nekifutok újra, tegnap Zsófi direkt lehívott a konyhába, amikor a krumplifőzelékbe beletette a pirospaprikát, hogy ráérezzek a kritikus pillanatra.
Az elmúlt két napba belefért még bicikli vásárlása nekem – hirtelen megtapasztaltam az alattomos dombokat a környéken -, iskolaruha beszerzés, pár sikeres és sikertelen ebay vadászat (még mindig az a fránya mikró), focizások, nagycsaládi biciklizések. Sőt már pin kódunk is van, csak már bankkártya kéne hozzá. És hazahoztuk a TV-t, ami jelen pillanatban még csak hangszóróként üzemel a médiaplayer-ünkhöz. Eljött hát hozzánk a zene. (Ez nagyon jó, amíg Quimby megy, de hamar elszabadul a waka-waka 3245-ször is.)
Dolgozunk most már egész komolyan, elrepült az idő, míg a kicsik iskolában voltak és fogynak a megabyte-ok rendesen a mobilinternetről. Nagyon várjuk a jövő szerdát, amikor lesz már széles sáv, wifi, skype, szörfölés.

2011. szeptember 7., szerda

Ösztön és értelem

Villanások az akklimatizálódás vérfagyasztó pillanatairól:
  • Vezetés közben kanyar után hirtelen egy kocsi jelenik meg szemben, azonos sávban velünk. Ö(sztö)n dönt: húzás vissza a saját sávomba, azaz jobbra. Agy 1 sec múlva korrigál: téves döntés, a bal az én sávom, ő előzget túl komótosan. Kéz korrigál 1.2 sec múlva. Szerencsére mindez 15 km/óránál, és lakóparkon belül, még összemosolyogni is volt idő, amikor a másik kocsi visszament a sávjába. Kedves ösztön, remélem, tanultál belőle.
  • Éhes a család az uszoda után, gyors megoldás egy pizzás, ahol a poén kedvéért egy közös óriásit rendelünk. A legkisebb közös többszörös: sonkás, olivás, kukoricás. Férfimunka, rendelem. A felvevő szeme megrebben, de elkezdi beütni, aztán megtorpan, visszakérdez, még egyszer visszakérdez, szemlátomást gond van, mert inkább gombásat ajánl. Hajthatatlan vagyok. Szerencsére nem adja fel, most már rákérdez: biztosan mice-osat kérek? Itt már én is eszmélek, és akkor egeres pizza helyett mégis inkább kukoricásat kérek. Itt nem tudom, hogy az agy, vagy az ösztön, de valami átkapcsolt bennem németre –azért csak rendesen belém verték a gimiben – úgy mondtam a kukoricát (Mais), persze ez angolul mice és egér. Vagy lehet, hogy mégis az ösztön, és túlpörgettem a héja metaforát tegnap? A gyerekeknek rögtön beugrott a Kalózok című film, ahol patkányt esznek. A pizza jó volt, akármi is volt benne, rajta.
Ma egyébként még mindig sok mindenre vártunk hiába, és esős időben nem is tudtunk kirándulni. Így a program: közös uszodázás, foci Árminnal, kis bevásárlás, tegnapi dobozok végleges kipakolása, minden maradék összeszerelése. Eredmény: már annyi cuccunk van, hogy komoly rendetlenséget tudunk rakni. Kezdjük tényleg otthon érezni magunkat.
Sajnos, itt nincs takarítónő, így igyekezünk felfedezni a bennünk élő Hajnit is. Most még a gyerekek is lelkesen porszívóztak, de az a gyanúm, itt kopunk el majd leghamarabb. Meglátjuk mennyire erős a kötelességtudat. Egyben szembesültünk az ősi epsomi átokkal is, amire már az ingatlanosok is felhívták a figyelmet: nagyon kemény a víz – ami jó a híres helyi fürdőnek (már olvasom Epsom történelmét)  - de piszok rossz a mi fürdőszobánknak.
Kudarcos nap az ebay-en, két mikrót is elbuktunk. Mennyire nélkülözhetetlen ez egy modern, környezettudatos háztartásban? A gyakorlat szerint sajnos az, lásd a reggeli kakaó, illetve a jó kis ázsiai levesek melegítéséhez. Vadászunk tovább…
Kavarjuk az iskolát. Lehet, hogy Míra és Ármin mégis tud kezdeni csütörtökön, holnap megyünk is bejárni velük az iskolát, és egyenruhát venni. (Ez otthon Harry Potterrel még eladható volt, de mostanra kiderült, hogy itt nem varázsló köpönyeget hordanak.) Míg mi Zsófival osztottuk a tantárgyakat, Lili elkezdte tanítani őket. Főleg angolul, nagyon aranyosak. És közben Lili kb. 1 nap alatt nyilván kiolvasta már az összes magyar tankönyvét.
Zsófi újabb elemet fedezett fel az otthonról várt dolgok listájára: tészta levesbe, valamint krumplis tésztához. Ez utóbbi nagy családi kedvenc, annak ellenére, hogy egyszer én is elkészítettem meglepetésként a gyerekeknek. Sajnos, nem felejtik el. De én sem fogom többé, hogy mikor kell beletenni a pirospaprikát.
Már egy hete itt vagyunk. Még egészen jól beszélünk magyarul…

2011. szeptember 5., hétfő

(e)Baywatch

Lelassult az életünk, csavarozás helyett többet nézegetünk, várakozunk.
Várakozunk arra, hogy a gyerekek mehessenek iskolába. Kiderült, hogy a szerda/csütörtöki iskola kezdéskor még nem fognak, az adminisztráció nem dolgozik olyan gyorsan. Jövő héten valamikor. De legalább megjöttek az otthon feladott csomagjaink - ezekre is várakoztunk jó sokat, minden teherautóra felkaptuk a fejünket - így legalább elkezdhetjük az otthoni tananyagok átvételét. Még vitatkozunk, hogy melyik tárgyat melyikünk tanítja majd, bár Zsófi harc nélkül behúzta a technika/életvitelt (pláne az ének/zenét), én meg a matekot. Kell is a gyerekeknek, mert egyre többet veszekednek, nincs mibe beletenni a bútorösszerakás után felszabadult energiákat. (Ja, Ármin a metróban csak a felső kapaszkodókon hajlandó közlekedni. Felmászik, aztán függeszkedve halad körbe. Hagyjuk, mert egyfelől ez egy liberális ország, másfelől meg hátha ebből is meg tudunk élni, ha sokat gyakorolja. Valójában persze: büszkék vagyunk rá, de ezt enyhén rosszalló tekintetekkel palástoljuk. )
Lógás, de nem úgy...
 Nagy szó: már egyedül járnak bevásárolni. Kenyér, tej, tojás intézik a 10 percre lévő kis közértből. (A leveshez a tárkonyt nem sikerült megvenni. Vitték papíron a szakszavakat, de a bolt nem tart készleten.)
Várakozunk az ebay aukciók lejáratára. Ez legalább izgalmas, sőt addiktív. Kifejlesztettünk egy héjázós taktikát. Azaz hosszas körözés után, az utolsó pillanatban csapunk le, kegyetlenül. Vagyis csak egyet, az utolsó 10 másodperben licitálunk. Persze, néha árnyékra repülünk, ilyen a ragadozó élet. Fájdalmas volt elengedni a nyomtató alá való kis asztalt mindössze 20 penny vereséggel. De nem baj, mivel jó pár napra elég táplálékot jelent az 1 font előnnyel elhozott TV. Komódok, biciklik, cipőtartók, éjjeliszekrények stb., reszkessetek, ott körözünk.

És nagyon várunk a helyi bankkártyánkra, mert anélkül sokadrangú emberek vagyunk. Várunk még szélessávú internetre, telefonra, számlás mobilra, tv-re, pin kódra, ingatlanosra... (És közben már dolgozgatunk haza ezt-azt.)
Vasárnap hagytuk a várakozást és bementünk a belvárosba. A parkolódíj mentes időszakot és a gyérebb forgalmat kihasználva belopództunk kocsival a 2. zónába és onnan metróztunk. Működött, 20-25 perc kocsival, majd 15 perc metróval és ott voltunk a legközepén. Sajnos, helyi gyűjtéssel felfedeztük a "London Bridge is falling down" dal hiteles változatát: "London Bridge and falling rain".
A dalocska annyira a fülünkben csengett, hogy bár reggel a Tower Bridge-t választottuk ki fő gyereklátnivalónak, a metróból már a London Bridge megállónál szálltunk ki. Jó tudni: ez nem ugyanaz. Szerencsére nincsenek messze egymástól, de közben megeredt az eső. Már harmadszor esett ez a permetezős, könnyű eső. Gyeplocsolásra ideális, városnézésre nem. (Ezért szép az angol gyöp, és ülnek inkább a pub-okban.)
Mosolygunk a pillérek alatt, oda nem esik be az eső

Így kevés séta, nézelődés után inkább elmentünk a Natural History Múzeumba, ahol esőmentes dinózás következett, mindenki nagy örömére. Persze, előtte kötelező volt - in memoriam Hóka Péter - egy Pret a Manger-ben kávét fogyasztanunk. Ezt a pillanatot fontos volt megörökítenünk.
A cappuccino felirat mögött

És igen, azért arra sétálva kidomborodott külvárosi létünk: ott az izgalom, menő boltok, izgi programok (koncert, fesztivál, biciklis felvonulás), emerre a nyugi és zöld. Közben fura volt rajta kapnom magam, ahogy félig turista, de félig már lakos szemmel sétálgatok: lesz mindenre időnk.
Most, hogy a hét szabadon maradt a gyerekeknek, igyekszünk többet kirándulgatni. Bár jellemző: Zsófi a City-be jutást tervezi, én meg a tengerpart térképét nézegetem. Megoldjuk.

Fontos: ide most még képek jönnek, félkész ez a bejegyzés, de Zsófi a bankban van, én meg nem boldogulok a fényképezőjével. (Nem véletlenül ő lesz a technika tanár.)
Megjött, és akkor a képek is:
Fiúszoba készül
Hosszú műszak...
Lean probléma megoldó csoport (karcsúak)

Jamie: szerintem nem is írtam, náluk a gyerekek ingyen esznek (a gyerekmenüről)