2011. november 28., hétfő

Vihar előtt?

Ennek a posztnak nem akaródzik elejének lenni. Ez gondolom, olyasmit jelenthet, hogy meglepő újdonságok nélkül döcög életünk. Azért a Karácsony fuvallata már itt-ott lengedezik köröttünk, vihar előtti apró hullámokat borzolva programjaink sodrásán, a tanulástól a kirándulásokig.
Winchester katedrális. Ezzel nem poénkodom. Szép.
Karácsony most nem csak az ünnepet jelenti, hanem a hazautazást is 2 hétre, egyben szembesülést sok mindennel. A hazautazás egyszerre áhított nap – ehhez igazítottuk a csoki kalendárium kifogyását is -, hiszen újra otthon, a nagycsaláddal, barátokkal, minden játékkal egyetemben. (No, meg ígéretes ajándékokkal a horizonton.) A hideg fuvallat: otthon, a magyar iskolában be kell majd számolni  a magántanulmányi előrehaladásról. Ráadásul valahogy, valamikor bekerült a levegőbe az is, hogy Karácsonyra már jól fog menni az angol. A gyerekek már most szívükre veszik a barátok – persze rögtön első - kérdését skype-on: jól beszéltek már angolul? Nyilván a mi izgulásunk is tükröződik az ő kicsi szívükben. Egyik nap - ma :) -, mintha minden csupa ragyogás: értenek és beszélnek, mindig egyre többet. Ármin ma „golden awardot” és +10 pontot kapott a házának, mivel önállóan írt mondatokat literacy órán egy képről. Lili három zöld kártyát szerzett EAL (külön angol) órán, és már jó ideje a haladó csoportba léptették elő. Míra pedig kente-vágta az időponthoz kapcsolódó kifejezéseket. Tegnap ugyanez negatívban, reménytelenül elveszve a sokszor megtanult, majd elfelejtett szavak tengerében. Az biztos, hogy a tanulásuk nem egyenes vonalú egyenletes mozgást végez. A lényeg, hogy maradjon energiánk átvészelni a nehéz időszakokat, és időnként tudjunk ki is lépni ebből az egészből.
A kommerciális és családi karácsony jelei is újra kiköltöztek mindenfelé – jelentem karácsonyi sláger ügyben már teljesen felzárkóztunk a nyugati világhoz, itt sem léptek túl még a… (na ide most szerintem 90%-ban ugyanazt a három dalt soroljuk fel). Zsófi vezetésével a gyerekek itthon is összeügyeskedtek egy alternatív adventi díszt, ráadásul a csoki kalendáriumok nagyszerű szobadísznek is bizonyultak. Boltokban és az interneten is ütős karácsonyi akciók hívogatnak, amerikából ide is beszivárgott a black friday, a fogyasztói mámor csúcseseménye. Bevallom mi is egyre több időt töltünk ajándékokat böngészve, naptárunkban újra felbukkantak az ebay emlékeztetők.
Hétvégi kiránduló célpontunk, Winchester, kiválasztása során az ottani „német” jellegű – itt nem csak a kocsikat adják el ezzel a jelszóval - karácsonyi vásár is fontos szempont volt. Egyben az „itt is lakhattunk volna” túránk következő eleme volt, hiszen sokáig nézegettük otthonról ezt a hangulatos, történelmi kisvárost. Gyönyörű, sokarcú katedrálisa van. Lépten-nyomon a Follett könyv jutott eszembe: jobban észreveszem, hogy darab kövekből épült. (Az meg lehet, hogy a szintén itt megismert Remembrance nap hatására tűnik fel, ahogyan a világ ezer részén tegnap, vagy 200 éve meghalt katonáikra emlékeznek, név szerint. Hát nem mindig öröm az élet a birodalmiak...)
Írtam már, hogy mennyire élvezem Lili iskoláját. Gyors kivonat múlt heti óráiból, mennyiféle inspiráció, és persze szédítő mennyiségű infó éri:
  • tudomány: kísérletek higannyal, mérések tárgyak gyorsulásáról.
  • művészet: ausztrál pontmotívumos képek készítése;
  • vallás: keresztény és zsidó házassági rituálék lerajzolása, jellemzése (Lili első nekifutásra az „isten színe előtt” kifejezést nyílván „in colour of god”- nak fordította J);
  • emberismeret: jelelés, jelnyelv abc és kifejezések megismerése (neki ennyi elég is volt az elsajátításához: időnként ezzel kommunikál itthon is);
  • ICT: egyedi zene keresése és illesztése a magukról készített prezentációba;
  • matek: mediánok és modusok keresése sok-sok mindennapi életből vett sorozatban.
  • dráma órára: levél fogalmazása a hamleini polgármesternek patkányügyben;
  • töri és technológia: fact sheetek a gyermek keresztes hadjáratról és a műanyagok típusairól;
  • háztartás: a gyümölcssaláta készítés titkai; 
  • irodalom: közösen olvassák és játsszák el l a „Feather boy” című aktuális ifjúsági könyvet;
  • földrajz: térképek rajzolása;
  • közösségi óra (assembly): rendőrök jöttek tanácsot adni az „egyedül az utcán” témában;
  • spanyolul a saját házuk leírása, spanyol házak megismerése.
És mindez ragad a fejébe... Végül 3 hónap után az szemet szúrt az is, hogy nincsenek tankönyvei. Tényleg, egy darab sem. Néznek filmeket, képeket, és otthon minden nap fact sheet-eket gyártanak önálló internetes kutatómunkával. És jegyzetelnek sokat, a tanár az interaktív táblán mutatja a lényegi információkat. (Az intézményi elméletek alapján feltételezhetem, hogy abban az országban, ahol létezik nemzeti tankönyvkiadó, ez az állapot nem jöhet létre.)
A malmokról már sokat tudunk. Reméljük, passzív tudás marad.
Azért most a héten lesz egy kis döccenő. Szakmai szégyen, hogy első olvasásra valami gyárlátogatásszerű program futott át az agyamon az „industrial action” kifejezést olvasva az iskolától kapott levélben. Aztán persze hamar kiderült, hogy nagy országos sztrájk lesz szerdán a nyugdíjváltozások miatt, amihez a tanárok is csatlakoznak. (Vajon itt milyen akció lenne, ha lenulláznák a magánnyugdíjaikat?)
Érdekes élmény volt a gyerekekkel a gazdasági válságról, a jelen magyar és világhelyzetről beszélgetni. A téma nagyon vonzotta őket, többször, több napon át visszatértek rá. (Valahogy az az érzésem, hogy rengeteg tudásunk ellenére csak nem nőtt a világ működésébe, az események megokolásába vetetett magabiztosságunk. A magyarázataink váltak komplexebbé, megértésünk ugyanúgy ingoványos.) Gyerekeink valamennyire átlátva a helyzetet még nem fogytak ki a javaslatokból: „akkor Magyarország cserélje le a forintot, valami másra”; „osszák újra a pénzt az emberek között”. Fiatalság – (bohóság, idealizmus, baloldaliság, vagy amit akartok…)
Mitől hízunk III. - Rómában ahogy a rómaiak.
Előzetes karácsonyi ajándékként megosztok két nem triviális, de tuti apró kulináris élvezetet, ha valaki erre járna. (Avagy a „Mitől hízunk” rovat…) A „The Collective” joghurtokba egyértelműen valamilyen addiktív szert kevertek. Már a passionfruit-os is átütő, de a „cherry + pomegranate” változatnak egyszerűen meghűlni nincs ideje a fridzsiderben, pedig 500grammos kiszerelésű… Csak említésszerűen a következő tételről, hiszen a neve mindent elárul és kellően hosszú is: „Very chocolaty dark&white belgian chocolate cookies”. Brutális.
Zárásnak újabb családi aranyköpés. Lili kérdezget Einsteinről. Míra végén hozzáteszi: tényleg zseniális lehetett, hiszen halottakat is feltámasztott. Gyorsan tisztáztuk vele, hogy Einsteinnek nem Frank volt a keresztneve. (Halljátok a lovakat nyeríteni?)
Durva, de tényleg ezzel színesítünk.
Azért tudunk szépet is.
Supernanny nézés a pihe-puha új takaróban.

2011. november 22., kedd

Köd előttem...


Ködös tekintettel, erőtlenül szemlélem a ködös tájat. Azaz kissé betegen túlélek a novemberi – közhelyvadászok célra tarts! - Albionban. Újra együtt a család, így végre minden lehetséges összeveszési lehetőséget le tudunk játszani, de szerencsére az örömök is hatványozottabbak.
Sztereotípia
A gyerekek mintha minden nap pár milliméterrel beljebb - de azért még mindig mentőövvel - lubickolnának az angol nyelvben. Örülünk az apró sikerélményeknek: Liliéknél egy helyettesítő tanárnak csak az óra végén árulták el, hogy ő még csak most tanul angolul. Reakciója: fel sem tűnt neki, pedig jó párszor hozzászólt az órán. Olvasásuk hallhatóan magabiztosabb, és szókincsük is szépen bővül. Míra tegnap este már angolul hálálkodott Zsófinak a finom vacsoráért.
Ügyes ötlet Lili gimnáziumából: a 9.-esek kitalálták, hogy karácsonyra bulit - a disco szó itt még nem halt ki! - ajándékoznak a 7-8. osztályosoknak, ráadásul jótékonysági keretek között. Sok legyet ütnek egy csapásra, persze a rosszabbik májam azt súgja, hogy ők buliznak majd a legnagyobbat. A jótékonykodás – gondolom különösen a karácsony közeledtére – egyre intenzívebben hálózza be a napjainkat. A postás mindig bedob valamit újabb pénzgyűjtő szütyit, és a városban járva is folyton kutya-, gyerek- és idősmentésbe ütközünk. A siker titka egyértelmű: legyen minél happeningesebb. Eddig talán az „üssünk golfütővel zsemléket a Temzébe” (először azt írtam „Dunába”, a szittya lelkem) akció körül láttuk a legnagyobb tömeget, 3 ütésenként 5 fonttal segítve a rászoruló gyerekeket.
Egyik áruházláncban a vásárlási összeghez illő nagyságú zsetont kapunk, amivel a kijáratnál szavazhattunk: kiket támogassanak. (Gyerekeink komoly vita után a süketvezető kutyák mellett döntöttek.) Egy másik típusú vásárlási élmény: a Sainsburyből kijövet a számlára mindig ráírják, hogy ha ugyanezt az árucsomagot aznap valamelyik konkurens boltban vettük volna meg, akkor mennyivel lett volna drágább. Legutóbb épp ők bizonyultak 50 pennivel drágábbnak, ezt viszont beszámíthatjuk a legközelebbi vásárlásnál…
A kicsiknél lezajlott a Market Day összbevétele is jótékonysági célra ment. Az egyik standon pénzbefizetés után Árminnak lehetett büntetőket rúgni. Iszonyú koncentrációval – és sikeresen – védett, hiszen a hibázók csak édességet kaptak és nem focis kártyát. Ami a végén abból megmaradt, az az övé lett. Most rendes készlettel vághat bele itt is a csere-berébe.
Egyre macho-sabb
Fociügyben csupa jó hírrel szolgálhatok, a védelem stabilizálása óta nem kapott gólt a csapat, így egy 0-0-val és 1-0-al elindult felfelé a tabellán. Ármin kapufáig jutott, de jól játszik, még határozottságban kellene rá tennie egy lapáttal. Az apukák serege már kórusban üvölti velem magyarul (!), hogy „lőj”, őt biztatva. Újabb komoly lépés: egy meccs után a délutánt az egyik csapattársánál töltötte, elsőként ment vendégségbe. Persze a fiúknál ez egyszerűbb, a foci és a xbox nemzetközi nyelv. Ennek kapcsánaz is kiderült, hogy a mi lakásunkat alapvetően égőnek tekintik gyerekeink, szerintük ide ciki lenne vendéget hívni. Biztos, hogy minden berendezési tárgy megvételénél szempont volt, hogy az utolsó napokban el is kell tudni adni. Talán nem meglepő, hogy némi mérlegelés után, a barokk és az art deco helyett inkább egy kvázi minimalista stílusnál kötöttünk ki.
Nem éppen őserdő
A még napsütéses hétvégén a Hampton Court palota gyönyörű kertjébe kirándultunk. Minden centiméteren érződik a formálás, intenzív alakítás, ahogy a természetet az emberi kultúra szépség ideáljaihoz hajlították. Nekünk bejött, Míra kijelentette, hogy itt akarja a következő esküvőjét megtartani. (Mint tudjuk már volt neki pár…)
Köhécselve olvasom a Book thief (Markus Zusak: Könyvtolvaj) könyvet. A kezdeti fenntartásaim kopnak, egyre gyorsulva haladok, bátran ajánlom. Mondjuk ez sem derűs történet, furcsa is lenne, a halál van a narrátor szerepében… Filmben nincs új igazán átütő élmény, a sokat dicsért Élet fájához lehet, hogy túl fáradtak, betegek voltunk, de időnek előtte lehanyatlottunk. Nézek viszont egy hosszú filozófia előadás sorozatot az élet értelméről. Még csak a tao-nál tartok, de az a rossz hírem, hogy egyelőre úgy tűnik, az értelem az értelmetlenség elfogadásából, vagyis az elengedésből születik…  
Királyi huncutság (Az ilyen képek állítólag növelik az oldal látogatottságát.)

2011. november 17., csütörtök

Szárnylibbenés

Kiszakítódtam. A blogból, meg úgy általában is az ittlétből, ritmusból. Az otthonlét alatt nem csak a sűrű munka, hanem az aggódás, bizonytalan helyzetek, kockázatok és biztonsági intézkedések mérlegelése is beszippantott. (Különböző találkozásokkor lelkesen cserélgettük - s így növeltük - kedvenc paráink, mint gondolom, most annyian…) Kreatív énem talajt fogott. Lassan tárogatja szárnyait, óvatosan szökdécsel, mielőtt újra szárnyra kapna. Szárnylibbenés blog.
Máskor én szoktam ott állni.
A heti egyedülálló családapa penzum most kevésbé őröl fel, bár ez egyértelműen a takarításügyi határértékek korrumpálódásának köszönhető. E tekintetben nem a szálló, hanem a leülepedett por mértéket kell nyomon követni. Még csak a tájékoztatási értéket értük el, vagyis mindennap közlöm a gyerekekkel, hogy azért elég nagy kupi van. Riadót még nem rendeltem el, majd mielőtt visszajön Zsófi.
Iskola után hamar besötétedik, jobban beszorulunk itthonra. Mintha korábban lenne sötét, mint otthon, már most fél 5-kor kampec. Itt-ott a médiában látom nyomát, mintha itt is lenne olyan kezdeményezés, hogy tolják magukat egy időzónával keletebbre. (Támogatom!) Érdekes poén lesz, ha a Greenwich-ben nem greenwichi idő lesz… (Az egyik hazai TED-en volt egy figyelemfelkeltő előadás a magyar váltás kapcsán: http://www.tedxdanubia.com/hu-HU/TEDxDanubia_Talks/Herman_Gabor.aspx.)
A sötétben ütemesebben megy a tanulás, megkezdődött az otthoni lemaradások ledolgozása, az „ly”, valamint a nagybetűk és írásjelek visszaillesztése az életünkbe. Lelkes nekilendülések és durcás megakadások követik egymást, de haladunk, még játékra is jut idő.
A tudomány - és az interaktivitás - csodája.
Persze a tanulás legélvezetesebb része a focielmélet. Furcsa pár évtized tacit tudását lefordítani konkrét üzenetekre, igyekszem tanácsadó pályám több szakaszának is hasznosítani. Tegnap például a Középcsatár posztra készítettünk kvázi munkaköri leírást, kompetenciaprofilt és támadási/védekezési folyamatleírásokat. Árminnal lelkesen rajzolgattuk a különböző elmozgásokat, helyteremtéseket és zavarórepüléseket. Vagy száz gól rúgtunk - papíron - labdaszerzésből, kapuskirúgás után, a rövid sarkon centerezve, vagy a védőket elhúzva teret hagyva a 2. hullámban érkezőknek. A végén alig akart elengedni, és elvárja, hogy mára a szélsőjátékból készüljek. (Egész élvezetes anyagokat találtam hozzá a neten, a végén még én is megtanulok rendesen focizni. És pont mostanra ment tönkre bokám…)
Lili nappalija
Lilit még nem igazán érintette meg a válság szele. Önszorgalomból indított egy „Milyen lesz az én házam?” projektet. Web-es kutatással állított össze egy ppt prezentációt, kísérőszöveggel. A jó ízléséhez remélem, kellő méretű pénztárca is párosul majd. (Az örök önvédelmi atyai óvatosság: és ki fogja ezt megfizetni?) Nem mondom, a nappalitól üvegfallal elválasztott, óriás akváriumszerű hatást keltő úszómedence nekem is bejön, de a szintén üvegfallal elválasztott garázsban álló Ferrari talán már tényleg túlzás.
Miróka szinte minden nap megkérdezi, hogy mikorra fog megtanulni angolul. Közben persze kiderül, hogy vannak feladatok már literacy órán is, amiket önállóan old meg, ráadásul mindig olvas valami angol könyvet. Magasra teszi a mércét, rendes, komoly regényeket vesz ki a könyvtárból. Ezekkel halad napi 20-30 oldalt, úgy, hogy mondatonként csak két-három szót ért. De nyomja, kegyetlen kitartással. Érdekes, hogy Ármin viszont inkább a hallás utáni tanulásra utazik, minden nap hoz haza félig helyes mondatokat, bátran használva őket. (Mivel ők is belekezdtek egy második nyelvbe, már németül is próbálkozik időnként.)
A kicsik iskolájában holnap Market Day lesz, azaz mindenféle zsibvásár, aminek az a célja, hogy tudatosabbak legyenek a pénzkezelés kapcsán. Jó látni, ahogy az idő múlásával egyre magabiztosabban értik ezeket az iskolai eseményeket, és a maguk dolgát benne, már nem csak előkelő idegenek. Persze izgulnak és vannak még fekete lyukak, de karácsonyi ünnepen már teljesen képben lesznek szerintem.
Liliék képregénye a British műhelyéből. Már angol!
Amíg nem voltam itt gyorsuló ütemben zajlott a londoni múzeumok felfedezése is. Mind a British, mind a Science zajos sikert aratott. Külön öröm, hogy ingyenesek, így lehet apránként visszajárni, újabb felfedezőutakat tenni. És persze mindenhol az interaktivitás a legnagyobb élmény, a kísérletezés, az élményszerűség, magas energiaszint.
Magam a Katedrális (Pillars of the Earth) sorozatot néztem végig. Sajnos, inkább csalódás, így a könyv gyengéi is jobban szembetűntek. Csak nagy fan-eknek, és kosztümös rajongóknak ajánlom. Ráadásul mintha Dexter  sem a régi lenne már...
Idén így vitorlázunk...
Amúgy jelentem, időjárás ügyben fordult a kocka, otthonhoz képest errefelé már egyértelműen enyhébbek az éjszakák és melegebbek a nappalok. Kicsit jóvátétel is ez számunkra a sok évvel ezelőtti új-zélandi időszakért, amikor mindenki az évszázad legcsapadékosabb nyaráról beszélt. (Többen konkrétan bocsánatot kértek, hogy ennyit repültünk ezért az időjárásért.) Most viszont szerencsére itt az időjárásmérés történetének legmelegebb őszéről beszélnek. Tetszett, amikor egy rádióműsorban az elmúlt kb. 100 év fényképeit – november 11-én, Remembrance Day-en az uralkodóval - hasonlították össze, és a háttérben a fákon most volt a legtöbb levél.
Szárny visszazár. (Viszont félkész anyagokból most szerkesztek egy klassz thai ebédet, talán az még belefér...)
Bonefire night a szembe szomszéd kertjében
P.I. (Post Imago): Nem egy nagy csoda, de nem csupán melegíteni kellett! (A csípősséget nem tudom fényképezni...)

2011. november 6., vasárnap

0-1 a félidőben, a vége 2-1

Mint az Eurosport összefoglalójából legtöbben már láthatták: megtört az átok, győzött a mi egyetlen Unitedünk.
És mégis becsúszik az a fránya büntető...
A heroikus hangvételű szalagcím: pokolra kell menni, hogy mennybe juthass. Azaz bár már a meccs elejétől látszott, hogy ma mindenki nagyon akar, sőt lejátsszák az ellenfelet a pályáról, mégis jött a menetrendszerű balvégzet. A csúszós talajon az egyik játékosunk ráesett a labdára a kapunk előtt. Kezezés és büntető, amit a kapus ügyesen elér, a labda mégis bevánszorog a sarokba. A csapat azonban nem esett szét, jöttek a helyzet, és … maradtak ki ismerős módon. A második félidőben aztán már nem volt mese, egy nagy kétkapufás lövés, majd egy tisztára játszott ziccer után behúztuk a győzelmet. A végén mindenki nagy tapsot kapott: játékosok, edző, szurkoló szülők… Megérdemeltük.
A szakértői jellegű tudósítás: Az edző előtte elmondta, hogy ezen kupameccsen kicsit kiengedi a gőzt, megváltoztatja a felállást. A hátvédeket, akik mindig nagyon vágynak előre – és sajnos emiatt fegyelmezetlenné válnak – most előre viszi csatárnak, és viszont. Hát ez meglepően bejött. Az ügyesebb, jobb játékosok most hátul voltak, hirtelen eltűntek a végzetes labdaeladások a kapunk előtt, szervezetten hozták fel a labdát, uralták a középpályát. (Sajnos, úgy tűnik mégis csak ott kezdődik az eredményes foci igazsága, hogy legyen egy beton védelmed…) És talán az sem véletlen, hogy szöglet után jött az első gól, az utolsó edzés felében ezt gyakorolták.
Szeme lesz a labdájának
Az atyai szem: Ármin nagyon jól látszott, visszavontabban mint szokott, irányító középpályásként. Odaette magát minden párharcba, rengeteg labdát szerzett, élményszerű labdakihozatalai voltak, ügyesen osztogatott, és bátran tört előre. Két rágyorsítása után is nagy helyzetbe került. Egyszer a kapus védett nagyot, egyszer pedig épphogy fölé ment.
Az edzések is egyre családiasabbak. Az apukák jó része segédedzővé avanzsált, részt veszünk a gyakorlatokban, adogatjuk a labdákat lövésre, mutogatjuk a helyes lábtartást. (Persze lelkünk mélyén mindannyian egy-egy lecsorgó labdára vadászunk, amit becsavarhatunk a hosszú felsőbe, learatva a gyerekek elismerő pillantását…) Az egyik apuka a meccseken motivációs speakerként is fellép, kifejezetten tehetséges.
Túlfeszítve a hölgyolvasók türelmének határait, még maradok a focinál. (Bár talán építhetek arra, hogy Árminék győzelme már-már C. Ronaldo mennyiségű női like mennyiséget gyűjtött be a facebook-on…) Törlesztettem egy régi tartozásom Ármin felé. Még szülinapi ajándékként ígértem, hogy nyáron elviszem a magyar-luxemburg meccsre. (A repülő most épp Luxemburg felett jár. :-)) Aztán hiába néztem, de csak nem akartak megjelenni a jegyek a Puskás stadion honlapján, sőt sehol sem. Pár nappal előtte realizáltam, ez bizony luxemburg-magyar meccs lesz, idegenben. Megbeszéltük, hogy egy londoni derbivel pótolunk. Megkerestem azt a meccset, ahol legnagyobb eséllyel láthatunk magyart is a pályán – Queens Park Rangers vs. West Bromwhich Albion – így a tribünön fogunk mikulásozni decemberben. Külön szektor van a gyerekkel érkezőknek, és a neten úgy válogathattam a jegyek között, hogy fényképeken mindig megnézhettem, hogy milyen rálátásunk is lesz a pályára konkrétan abból a székből. Gera gólját a bal felső sarokba kérjük a Télapótól, az orrunk elé.
Nézegetem az olimpiai jegyeket is. Hát a vízilabda döntőt sajnos nem nagycsaládosoknak árazták be – talán kisorsolunk valakit, aki majd elmeséli milyen volt -, de a kajak-kenu egy napja még beleférhet. Sajnos, a magyar sport pozicionálásáról sokat elmond, hogy az aranyesélyeink nagy része a relatíve olcsó sportokban várható: vívás, öttusa, vízilabda, kajak-kenu mind az alsóbb kategória, nem a nézők kedvencei. Hozományvadászoknak viszont érdemes azt atlétika, foci és a nyitó/záró ünnepségek tribünjeit fürkészni…
Túlestünk az első igazán fájó iskolai élményen is, a nyelvtudás miatti csúfoláson. És hát pont a barátnőktől a legfájóbb az ilyen. Tudtuk eddig is, a nők nagyon kegyetlenek tudnak lenni... Van, amit túl kell élni, meleg fürdővel, finom vacsorával, összebújással. Szerencsére csak múló alkalom volt. Nem léptünk előre a bizonyítvány megértésében sem, bár kaptunk választ a tanárnőtől. Kb. a szokásos falusi útbaigazítást kaptuk: Ibi néni házánál forduljanak a tűzoltó szertár régi épülete irányába. Azaz a rendszeren belüli finomságokat ecsetelte félmondatokban nekünk, akik ehhez képest a Holdról jöttünk, még a skálák végpontjait sem ismerjük… Kértünk személyes audienciát a mélyebb megértés érdekében.
Míráék haladnak az érvelés fejlesztésében. Talán más szülő is észrevételezte, hogy miért ellenük okosítják a gyereket, mivel most Miss Sonnix kamikáze akcióba kezdett. Így Míra arra gyűjt érveket, hogy miért ne kapjon házi feladatot az iskolában. Persze ravasz a tanárnő, mert költő kérdéssel és ellenérvekkel kell zárni… (Arra azért kíváncsi lennék, hogy mit szólna, ha Míra bejelentené: elkezdte összegyűjteni az érveket a házifeladatok ellen, és annyira a hatásuk alá került, hogy ezt a feladatot már meg sem írta!)
Zsófi újabb családi dokumentum sorozatot talált a tv-ben, de ez elé nevelési célzattal már a gyerekeket is odaülteti. A supernanny olyan családokba megy rendet tenni, ahol a szülők nem bírnak az elkanászodott gyerekekkel. Biztató, hogy - legalábbis a filmek szintjén - gyerekeink tudtak empatizálni a szülői szempontokkal. Sőt bejelentették igényüket a gondolkodó szobára is, elhagyva az eddig nálunk szokásos desszertmentes nap büntetést. Azaz határsértések esetén ide vonulnának be annyi percre elmélkedni, ahány évesek, amit aztán szülői egyeztetés követ. Lehet, hogy meglesz végre az átjáró szoba funkciója? (Mondjuk berendezésileg ez a legolcsóbb.) Zsófi megpróbál egy kísérleti hetet, amíg én itthon a gondolkodó lakásunkban leszek elmélkedni. 
A témakörbe vágóan még egy tanulságos dolog derült ki: Amikor Ármintól kérdeztem, hogy haza vigyem-e a már elég rongyosra olvasott ősemberes könyvét, mondta, hogy ne, mivel azt nézegetve szokta megnyugtatni magát, ha nagyon behisztizik ránk, vagy a lányokra.
A TV-kben egyébként nagyon kevés az európai hír. Ha nem utaznék rá, fel sem tűnne, hogy a csatorna túloldalán is élnek népek, azontúl, hogy az angol klubcsapatok időnként jól megverik őket. (Na jó, a nemzetközösség még belefér, de ők is főleg a krikett miatt.) Szerencsére van külön euronews csatorna az ilyen különcöknek, mint mi. Magyarországról azért még ott sem hallottam.
Ki volt részeg: megrendelő, tervező, építő, fényképező?
A heti aktuális angol kulturális tanulság a Bonefire night volt. Erről korábban még nem hallottam, most viszont jó sokat. Mármint a tűzijátékokat egész este. Ez eredetileg egy halovány vallási gyökerekkel rendelkező tábortűzgyújtós ünnep, ami mára a pirotechnikai ipar orgiájává fejlődött. Szinte minden kertből repkedtek a rakéták, az ablakunkból ennyi pukkanást már régen láthattunk. Kitartott éjfélig…
A család többi része múmiákat néz Londonban, én már Budapesten vagyok: ösztönösen elkezdtem külön gyűjteni a fehér és a színes papírt, és egyelőre még mindig észrevettem, amikor balra kis ívben kezdtem el kanyarodni. Reszkess Hegyvidék!

2011. november 1., kedd

Trick or treats

Windsori víg nők és pasik - a szeme se áll jól
Újabb átmeneti időszakot élünk meg. Beindult ismét az iskola, készülődöm lassan újra Pestre, de már elkezdtük nézegetni, hogy milyen tanulmányokba tudnánk itt is belevágni. Akkor kicsit részletesebben.
Windsorék kertje
A múlt heti kirándulós időszakot lezárandó vasárnapi ebédre meglátogattuk a helyes Windsor családot. Számunkra is biztató, hogy az idegen - német - eredet ellenére szépen integrálódtak a helyi viszonyokba, sőt közszerepelésekre is bátran vállalkoznak. Ők is egy gyönyörű parkban telepedtek le, és be kell vallanom, nálunk kreatívabban oldották meg az első ránézésre nem triviális funkciójú szobák felhasználását: szalon, öltözőszoba, fogadószoba, fegyvertár, címerterem, lovagterem stb. (Jut eszembe, nálunk egyelőre szárító, vasaló szobaként üzemel az az átjáró szoba. Kispolgárok vagyunk.) A gyerekeknek egyértelműen a babaház tetszett a legjobban, kb. akkora a mérete, mint az én régebbi Ó utcai lakásomé. A ház úrnőjét, sajnos, hiába kerestük, nem leltük, pedig a lobogója ott volt a várfokon. (Sokat kémleltünk egy a kertben palántázó hölgyet, de azt hiszem a hasonlóság megtévesztő.) Windsor amúgy klassz hely, külön szimpatikus, hogy a belépőjeggyel egy évig vissza lehet menni. És még egy nagy erénye az angol múzeumoknak, kastélyoknak: itt a családi jegybe mindenhol belefér a 3 gyerek. Sajnos, ez sok más országban nem triviális.
Aki nem lép egyszerre... Lili
Összességében kevesebbet kirándultunk, mint terveztük. Jövő-menő záporok mellett ebbe az egyre több köhögés és orrfújás is belejátszott. Tartunk tőle, hogy az angolok által hőn – és érthetetlenül – szeretett padlószőnyeg nem tesz jót Ármin poratka allergiájának. Bár bőszen porszívózunk, ő köhög, aztán ráfázik, ami körútra indul a családban. Azért sétálgattunk, amikor lehetett, élvezzük parkunk  ezer új színét.
A kriptában csörögnek...
Ám a köhögés sem foghatta vissza a családot az Halloween kiélvezésétől. Bár a gyerekek először tököltek egy kicsit – mármint faragták azokat, amiket aztán mécses híján biciklilámpával világítottunk ki belülről, legalább villogott is –, de miután Zsófi jó ijesztőre kifestette őket belevágtak az éjszakába. Mint mi is megtapasztaltuk: ez errefelé – az édességgyárak örömére – nagyüzemszerűen zajlik. Vagy 100 apróbb-nagyobb töknek, vámpírnak és hullának beöltözött gyerek kísértett meg minket is egy óra leforgása alatt. A kötelező „trick or treats” – szabadon: „kényeztetsz vagy jó megvarázsollak” – mondat után már nyújtották is a kezüket az édességért. Erre a nyelvi bravúrra a mieink is abszolút képesek voltak, sőt Lili már komolyabb kérdés-feleleket is lebonyolított, mikor páran kiszúrták, hogy ők az új gyerekek a telepen. Szerencse, hogy megbeszéltük velük: időnként visszajönnek a portyázásból leadni a dézsmát, mert rendesen alábecsültük a kiosztandó csoki mennyiséget. Cserébe viszont most már nálunk is halomban áll az édesség, így értem, hogy az angol gyerekek miért hagyják ki panasz nélkül a Mikulást útban karácsonyig.
A mi gyerekeink ismét iskolába járnak – Lili újra hasít a zöldkártyákkal –, sőt már mi is nézegetjük a különböző prospektusokat, website-okat, vajon mi mit is fogunk itt tanulni, most hogy már berendezkedtünk. Választék van, de még igazán semmi sem dobogtatta meg a szívem. Jó lenne valami szakmai – OD jellegű képzést – is találni, de mindig nézem a történelem, filozófia kurzusokat is. Az örök alaphelyzet, először is jó lenne tudni, mit is akarok valójában. És persze a forint elképesztő mélyszántása is óvatosságra késztet minket: cafatokra szaggatva, félárbocon – megesküdtem volna, hogy ezt ó-val írják – lobog a még 300 ft/font szinten készített költségvetésünk.
Őszülünk
Borba fojtom a bánatom, a sörös kicsapongás után igyekszem a helyi lehetőségeket kihasználni. Kiábrándulva a szupermarketek megbízhatóan egyen ízű olcsó darabjaiból, az interneten kerestem egy kézműves jellegű borokat is áruló boltot, és most ésszerű áron beszerezhető biodinamikus savignon blanc-t, ausztrál grenache-kat, dél-olasz Aglianico-t kóstolgatok, többek között. Nagy élvezettel, ezekért már érdemes volt rendes boros poharat venni, van mit szagolgatni rajtuk.
A szomorkás őszi időhöz jól illett a The road (Az út – McCarthy, amiből a film is készült) könyv, a maga lecsupaszított könyörtelenségével, és mégis a szeretetről szólva. Ideje lenne valami vidámat is olvasnom… Oda-oda ülünk a tv elé is, ahol leginkább a dokumentumfilm kínálat jön be. Zsófival jól megosztozunk: ő vég nélkül nézi a családi tragédiákat és konfliktusokat feldolgozó filmeket, én pedig a történelemben és a csillagászatban dagonyázom. (Itt már pár héttel a fénysebességnél gyorsabb értéket mérő kísérlet bejelentése utána jött egy mélyelemző film a témáról.)
Lassan újra megyek haza, sűrű hét lesz, ezt most még nehéz elképzelni innen. 
Csizmás kandúrok (cicák)