Halfterm

Vajon melyik kié? Grafológusok előnyben.

Mármint az iskolában – azaz harmadéven belüli egy hetes félidei szünet -, mert mi szerencsére még jó messze vagyunk a mi félidőnktől. Régen írtam már, a lakásunkra jutó egységnyi ihletből most jó nagy szeletet elhappoltak előlem a gyerekek: a nap nagy részében folytatásos történeteket körmölnek megszállottan. Lili egy Narnia-szerű sztorit sző faunokkal és törpékkel, Míra kb. 12 mese szereplőit kavarta össze egy történetbe, Ármin pedig egy olyan időutazóról alkot, akinek a gépe összehozza a római kort és az ősembereket. Érdekes látni, hogy melyikük mire utazik írás közben: Ármin a kalandra, próbákra, Lili a részletekre, leírásokra, különleges lényekre, Míra pedig az olvasó megfricskázására, érzelmi viharokra. Sűrű oldalakat írnak, nagyon élvezik. Mi is, amikor felolvassák – jobb is így, mert nem látjuk a helyesírást. Nem tudom, hogy angol hatás-e, de Ármin és Míra egyszerűen lemondott a ly, j amúgy is csak felesleges zavarokat okozó megkülönböztetéséről.

 Voltunk fogadóórán Ármin és Míra iskolájában is, a már ismert gyors randis módszerrel. Az alapján, amit ki lehetett hozni a 10 percből azt látjuk, hogy minden rendben van velük, beilleszkednek, fejlődnek. A tanárok arra is rájöttek, hogy valami egészen más módszerrel osztanak/szoroznak mint az angolok, de a lényeg az, hogy kijöjjön az eredmény, nem akarják átszoktatni őket. A következő nagy témakörük az érveléstechnika lesz, Míra már meg is kapta az első ilyen házi feladatát: ahhoz kell érveket gyűjtenie, hogy minél tovább fent maradhasson az este. (Most kinek az oldalán van ez az iskola?)

Lili tájékoztató bizonyítványt kapott a szünet előtt. Az egyértelmű, hogy teljesen jól áll, de a finomságokat képtelenek voltunk kiolvasni. Mintha minden tárgyra külön kapna szorgalom és teljesítmény jellegű értékelést, amelyek ráadásul tizedesjegyek szintjére vannak bontva, időnként 5-ös fölé is lépve. Köszönettel fogadunk minden támogatást a megértéshez, itt még az internet is csődöt mondott, és a tanárok, úgy tűnik, a szünetben az emailre sem válaszolnak.

Errefelé kevesebb várat robbantottak fel

Az iskolában – de amúgy az utcákon is - további angolos sztereotípia is igazolódik: elképesztő lenge ruházatban járnak. Az iskolában Míra és Ármin nem merik a szünetekben felvenni az időjáráshoz szerintünk illeszkedő melegebb kabátot. Ciki lenne, mivel vannak olyan osztálytársaik, akik még szoknyában és zokniban járnak. Sőt láttam már nyári ruhás gyereket is 12 fokban. Ezek után tegnap a szemem sem rebbent már a tengerben pancsoló gyerekek láttán.  

Mindig eszembe jut: Ismerd meg a kultúrát, nézd meg a temetőt!

Fantázia1: Egyszer még rágyorsítok az oldalfalra

A hétvégétől megkezdtük az arisztokratikus hangzású szomszédos Sussex tartomány felderítését az időjárás lehetőségeihez alkalmazkodva. (Angolosodásom jele: a szomszédokkal lazán csevegek az időjárásról a kukáink felett. Újabb megalapozott a sztereotípia, nem szűnő lelkesedéssel véleményezik az aznapi viszonyokat. További kifogyhatatlan hálás téma, az angol és magyar klíma összehasonlítása.) Kirándulásaink ismerős ütemben zajlanak: autókázás a szép erdős tájban – nem tudom megunni az összeboruló fás, árokszerű szűk utakat –, majd kastélyok, várak, farmok megtekintése.  Eddigi kedvenc talán Rye városa, persze turistás, de így utószezonban már csöndes, hangulatos. Mélyülünk az angol történelembe, Tudorok, normannok, angolszászok csatái, viseletei, házai vonulnak sorba előttünk. Nehéz az örök gyereki kérdésre válaszolni: akkor egyes esetekben ki a jó és ki a rossz. Időnként egyáltalán: ki az angol.

Gyarapítjuk a kocsmázós tapasztalatokat is, hús hússal - bocsánat krumplival – fogyasztható minden kiszerelésben. Azért a Jamie féle étkezési forradalom még nem volt átütő: a legutóbbi helyen kiderült, hogy a gyerekadag az jelenti, hogy ugyanazt a méretű kaját saláta nélkül kapják.

Egy malomban...

A kirándulás arra is jó, hogy angolozzunk. A tanároktól megkaptuk a leggyakoribb 200 angol szó listáját, ebből építkezünk. A Lili kiszúrta, hogy ezek a szavak ismétlődnek állandóan a Beatles számokban, már az összes számuk címét meg tudja érteni. Amúgy is úgy látom, hogy a Beatles errefelé kb. olyan szerepet tölt be, mint nálunk a népdalok, illetve egyes szubkultúráinkban a nóták, másokban a mozgalmi dalok. (Neves eseményeinken – legénybúcsú, lagzi - persze ezek a szubkultúráink lelkesen kulminálódnak egymásba.) A Beatles errefelé a biztos közös többszörös, a nagy egyéni elágazás, zene, ruha és hajviselet választása előtti utolsó megálló. A fülbemászó dallamokon túl, gondolom pont ez a 200 szavas szókincs is a magyarázat része.

Nagyon élvezem hallgatni a gyerekek kiejtését, különösen az iskolai mindennapokból hazalopott szavakat kanyarítják úgy, ahogy én soha nem fogom. Megérkeztek az alapigék is – want, like, need, can, may – ezek forrasztják össze legjobban alapmondatokká az eddig ide-oda csalingáló, különálló szavaikat.

Kamaszodó tekintet: fájdalmas bölcsesség

A nehéz témáink. Az ismétlődő focivereségek Ármin jellemfejlődésének talán jót tesznek, a családi hangulatnak kevésbé. (Mindig az ismerős nóta: szoros meccs, kimaradt helyzetek, peches bekapott gólok. Azt hiszem, kezdem beleélni magam a magyar fociújságírók helyzetébe.) És örömeink, kalandjaink közepette azért egyre többször kopogtat be a kamaszodás is, jönnek a befeszülések, a durcák, hegyekben a sohák, mindigek és bezzegek. Szerencse, hogy az angol időjáráshoz hasonlóan itt is gyorsan kisüt a nap az eső után.

A végére egy kedves új családi poén: érdeklődtek a gyerekek, hogy milyen ízű a szomszédtól kapott afrikai likőr. Zsófi a Baileys-hez hasonlította. Ármin megrökönyödött: miért isztok bél ízest?

A végére még egy gyors könyv és filmajánló: „Midnight in Paris” csacska intellektüell szórakoztató film, szentimentalistáknak ajánlott. A Papírsárkányok (The kit runner) - lehet, hogy már sokan ismerik, hozzám csak most jutott el - már egy erősebb veretű, megdolgoztató könyv. Pasiknak.

Pre-kamasz - forever gyönyörű

Újabb lófajta - Shire

A tenger mindig elbújócskázik előlünk - már megint apály

Kerékvágásban

Elég gyorsan lelassultam. Az akklimatizálódás ebben az irányban zökkenőmentesen zajlott. Érdekes mód inkább otthon voltak néha baloldali sugallataim vezetés közben – a hegyvidékiek nem is tudták milyen veszélyek leselkedtek rájuk pár napig. Visszailleszkedésem fontos részeként még a súlyosabb elvonási tünetek jelentkezése előtt helyreállítottam a vajas keksz szintet a vérképemben. A gyerekekébe viszont sikerült kis kakaós csigát és túró rudit visszacsempésznünk. Leginkább ezzel volt tele bőröndöm hazafelé, no meg persze kávétejszínnel. Most ezekre építjük nemzettudatunk.

A párán túl az English Channel

Két lábon az 1000 lábhoz

Vasárnap napsütéses kirándulással vezettük le a tanulásban felhalmozódott feszültségeket. Surrey – ez a megyénk neve – kiemelkedő látványosságánál jártunk. Azaz a vidék legmagasabb pontját – Leith Hill - látogattuk meg: dombra mentünk fel és … jókedvűen jöttünk le. A 965 láb (majd 300 méter) magas csúcs tetejére kellett építeniük egy magas tornyot, hogy elmondhassák, van errefelé több mint ezerlábnyi magaslat is. A torony tetején az oldalfalak nem túl magasak, az összes szülő elég gyorsan terelgette le a gyerekeit. A kilátás viszont szép: a Csatornától Londonig látni, már ha nem impresszionistán remegő őszi párával teli a levegő.

Fa nem maradt megmászatlanul

Zsófit is jelentős hatások érhették kirándulás közben, mert 2006. december 13. után újra kijelentette: fish and chips-et akarok enni. (Tasmániában kicsit túlettük magunkat belőle, azóta nem kívánta.) Hát ez sem volt zsiradékszegény kivitel, de az ale jó oldószer. Szárazföldi népség révén az androidos fordítóval próbáltuk megérteni a különböző tőkehal típusok közötti különbséget, feltáró célzattal végül rendeltünk egy kevert tálat.

A gyerekek egy hét alatt is egyértelműen fejlődtek angolból. Az olvasásukon hallani, hogy már érzik az angol nyelv hangképzését, az ismeretlen szavakat is legtöbbször jól ejtik ki. Mintha kialakult volna az a tégely, amibe beleragadnak a szavak, kiejtésmódok, sőt már mondatok is. („Can I have your rubber?” – ilyen mondatokat fülelnek le és használnak már az iskolai túlélésben.) Elkezdték angolul szidni egymást, megy a crazy és a stupid – nem várhattuk, hogy Shakespeare-rel kezdik…

Ármin amióta itt vagyunk önszorgalomból vezetett magának egy szótárfüzetet, amibe tematikusan gyűjtötte az új szavakat, rajzokkal értelmezve magának. Tegnap este teljesen betelt, így bevitte az iskolába. Nagy ünneplés lett belőle, 100 pontot kapott érte az asztala (náluk is van pontgyűjtés), úgy hogy eddig egy feladatra 40 pont volt a maximum. Jó volt látni, hogy Míra és Lili is ölelgették ezért örömükben. Ma tökéletes napja volt, mivel az edzés végén megkapták az új mezüket, ezen már a csapat neve is rajta van. Talán nem abban alszik… (A csapat ki van éhezve a győzelemre, a meccsen is jó lenne viszontlátni az edzésen begyakorolt háromszögelős gyors passzos akciókat.)

Lilivel már a hastingsi csatánál tartunk. Bevallom, én nagyon élvezem, ebből kiindulva lehetett keltákat, normannokat és vikingeket is nézegetni. Az internet előtt könnyedén lehet történelmet tanulni: egy klikk térkép, másik klikk hajó, újabb ruhák, épületek. Vallásórára pedig csodákat kerestünk – az interneten bőven van, ha valaki rájuk várna. Közben az is kiderült, hogy a mobilján a játékát átállította spanyol nyelvre, az angol már nem kihívás. Lehet, hogy 5 év múlva Barcelonába megyünk egy kicsit élni? (Bár valszeg akkorra már cikik leszünk neki, megszervezi azt már az ősök nélkül.) A tanulmányi sikerek Lilitől persze várhatók voltak, a nagy hír az, hogy még a kosáredzést is élvezte – ő inkább az agyát szokta izzasztani, nem az izmait.

Szép kiszáradt fa - sokat látunk ilyent

Miróka amellett, hogy elképesztő iramban falja a könyveket – ha két nap alatt nem tud kiolvasni egyet, akkor dühös lesz magára – a barátnői magyartanításához kér tanácsokat. Rájött, hogy egyszerűbb út ez, mintha ő tanulna meg angolul. Ezentúl ő a fő szervezője a „Mentsük meg Esmeraldát és barátait” makkgyűjtő akciónak. Azontúl, hogy mindennap szállítják az ellátmányt – a lovaknak gondosan megpucolva, disznóknak egybeöntve – hatalmas készleteket gyűjtenek télire a garázsban. (Tudjuk: "Winter is coming.")

Most elég jól bírom a gyerekekkel egyedül a strapát, egy hét elvonás után, még az is belefér, hogy minden játékuk alapvető eleme, lehet lényege, a kiabálás. Pár nap múlva biztos én is beszállok majd – bár ennek feltehetően nem fognak örülni -, ha már nyúzottabbak az idegeim… Munka azért van folyamatosan, hamar elröppenek a szűk órák, amikor nincsenek itthon.

Jövő héten őszi szünet: kirándulásokat tervezünk, kicsit jobban felderítjük a tágabb környéket.

Budapesti gyütmentek

B(e)logolok újra. Reptéren ülve, útban, hová is: haza? A családhoz, hiányoznak már nagyon. E héten az érme másik oldalát, a gyerekeitől távol élő szülők nehézségeit tapasztalhattam meg. Akkor azért inkább az entrópia velük.

1 hónap távollét elég volt hozzá, hogy már helykeresősen, kívülállóként érezzem magam legtöbbször Budapesten. Hidegzuhannyal kezdődött, szó szerint: a fázós, esős vasárnap realizáltam, hogy összes dzsekiment Londonban hagytam. Valahogy nem gondoltam, hogy itt is esik az eső. Kucorogtam a kandallótűz előtt, igazán angolosan érkeztem, vagy távoztam, nézőpont kérdése.

A héten többször is volt író-olvasó találkozó flashem, jó érzés kapni a sok kedves visszajelzést a blogra. (Ha a zsebidőgépemmel szerezhetnék ilyenkor 5 percet, írásban könnyebb lenne reagálnom…) Lelkes pillanataimban már látom magam, hasonló találkozókon. Mondjuk Nógrádban valahol egy nyugdíjasklubban ecsetelem az ale és a bitter közötti apró, ám lényeges különbséget a nyelvtő tájékán. (Bár próbáltam ezzel a sör témával különcködni, nem bírok nem mainstream lenni: már a művelt alkoholista blog is a kézműves magyar sörökről írt a héten.)

Azért jó volt, a számítógép képernyőjén túl is ügyfelekkel találkozni. Az első, szegény, kapkodhatta a fejét kedd reggel, nem szoktam hirtelen ennyit beszélni, kirobbant a lelkesedésem. Miként ifjú unokaöcsémből többször is az anyatej, miközben teljes tanácsadó felszerelésben haverkodtam vele munkaidő után.

Kevés öröm jött amúgy szembe az otthoni beszélgetésekben, „elegem van”-ok és „tartok tőlé”-kből hallottam sokat. Biztos nem véletlen, hogy pár kör után szinte mindenki arról érdeklődik, biztos nem akarunk-e mi kint maradni. (Nem.)

Vagyis volt munka, barátok, családozás, és persze feltöltöttem készleteimet is letöltésekből. Új zenékkel ismerkedtem – Wilco, Strange Mercy –, gyerekeknek is kerestem filmeket, de bekapcsolódtam a Dexter új évfolyamba is. (Kicsit mindig szégyellem, hogy fan vagyok, nem bírom az első rész után megérkező felismerésem elengedni: ez beteges.) Ajánlom azért, talán lesz olyan jó, mint a 4. évad volt. Kétségek nélkül ajánlom viszont a http://www.goodreads.com oldalt, testre szabott tippeket kaptam ebook és audiobook utánpótlásra. Az első világháborúnak – legalább Ken Follett szerint – ugyanis vége lesz most a vissza repülőúton, jöhetnek az újabb élmények. (Történész énem sokkoló felismerése: ha már ilyen korszakról olvasok, utánanézegettem jobban az eseményeknek. Így meglepve tudtam meg, hogy ez „csak” 5. legnagyobb háborús vérontás volt a világtörténelemben. Kínában ugyanis kb. 500 évenként volt egy-egy olyan háború, amelyben az emberiség jelentős része kihalt, csak ezt máshol nem vették észre, mivel egy országon belül történt. És akkor ott van még a tatárjárás.)

A család epsomi részét hiába bíztattam nem született blog bejegyzés a héten. Pedig sok élményük volt, győztes netball meccs, Lili élen a házában a pontgyűjtésben, sűrített edzés Ármin csapatának a hullámvölgyből való kilábalás érdekében. Zsófi vette át a gyorstolmács szerepet, az edző külön akcentusán kívül neki még a szakszavakkal is meg kellett küzdenie. Most, hogy hallgatom magam, mit is szoktam kiabálni, tűnik fel, hogy nem focizók számára ezek tényleg fura kifejezéseknek lehetnek magyarul is: „Szakadj le. Húzzátok szét a pályát. Állj rá. Húzd meg a vonalnál. Menj üresbe.” Zsófi mondta is, hogy minden szót le tud fordítani, de hogy ez mit jelent arról fogalma sincs. Az edző amúgy nagyon kedves volt, a múlt szombati – a legjobbtól várható, nemes küzdés után elszenvedett – újabb vereség után, este külön felhívott, hogyan van Ármin, mert látta, hogy nagyon megviselte a kudarc.

Ármin és Míra feltehetően furcsa benyomásokat tesz az iskolában a külön angol tanárjuknál: a pinafore szó megtanulását nem bírták ki röhögés nélkül. Majd a tanárnő kérdő tekintetére Ármin meg is magyarázta: „Hungarian”, „girl” majd a többit mutogatta inkább. A tanárnő ezek után kihagyta ezt a szót a megtanulandók listájából. Ugyanezen tanárnő legközelebb Ármint kérte, hogy olvasson fel valamit abból a magyar könyvből – Ropi naplója -, ami nála van, majd fordítsa le angolra, amit tud. Hát éppen annál a költői mondatnál tartott, hogy: „Lépj bele a repedésbe, anyád megy a temetésre!” Mindezt lelkesen el is eljátszotta. A tanárnőtől még nem kaptunk levelet, hogy ne horrort olvastassunk a gyerekkel…

Holnap újra együtt leszünk, de aztán Zsófi megint elmegy, Münchenbe tréninget tartani.  Szóval még kell pár nap a normalizálódáshoz.

Beindult a hangolódás az angolra is, a reptérre kifelé csak kicsit értettem többet a taxis szövegéből, mint az afrikai származású ups kiszállítónk durva szlengjéből. A túl távoli közös nyelvrokon ős problémája helyett itt viszont szerintem egyszerűen csak arról volt szó, hogy a taxis bácsi otthon felejtette a protézisét. Én vajon mit felejtettem otthon?

Megjöttem, és kiderült, sajnos, nem költői kérdés volt: otthon hagytam az összes kábelemet a kindle-hez, telefonokhoz, mp3-hoz… Ki jön legközelebb Epsomba?
(Másnapi utóirat: Remélem, senki nem vette meg emiatt gyorsan a repülőjegyet: meglettek a kábelek, elhoztam mégis őket!)

A hard week’s night

Blogilag szürke hét volt, ettől a karakterfejlődésemnek még biztos jót tesz. Feszesre húzott határvonalak mentén időmenedzseltem gyereklogisztika, elégséges szintű háztartás, közös tanulás, ügyintézés és jó sok munka vonalon. Többnyire belefért az uszoda, ha nem akkor foci Árminnal és amazonnak hála - no meg Halipotetnek - visszatért a szépirodalom is. Na jó, Ken Follett. (A gigantikus első világháborús saga: inkább a történész szívem dobogtatja, nem az író-olvasót.)

Ez a szürkeség oldala a történetnek, azaz - a rosszabb idő hatására - eléggé beszorultunk fizikailag és szellemileg is a lakás/iskola tengelybe. A karakter fejlődés oldalán a talán annyi említhető, hogy mellbevágóan átjött a gyerekeiket egyedül nevelő anyák/apák mókuskereke, örökös multi-taskingja. Respekt mindannyiuknak! Volt sok nevetés, öröm is, de elkezdtem belecsúszni az éjszakákba, megérkezett a hátfájás is. Pedig a gyerekek már segítenek sokat, és igazán jó fejek voltak: Lili szerencsére furamód még élvezi is a vasalást, amellett, hogy gyönyörűen csinálja, és Míra és Ármin is bevethető rohamszerű házimunkára. Ám egyszerű gyermeki gondtalan létezésük annyi koszt és entrópiát termel konstans konoksággal, hogy az a magamfajta reflektív alkatnak még végiggondolni is sok, nem hogy felszámolni. És ki vagyok én, hogy küzdjek a 2. főtétel ellen? (Főtt étel, jut, eszembe lassan kezdhetek vacsorát készíteni. Itt most le is áll kicsit a blog írás, olvasni azért lehet nyugodtan tovább.) Miután felszámoltuk tojás készleteinket - Irapuato fájó sebe óta igyekszem nem tésztával etetni Ármint meccs előtt -, majd harcoltam az entrópia ellen, folytatom tovább.

Ha már kaja: úgy tűnik itt a szomszédolásnak is létezik a maga standard 2 hetes processze, ma a jobbszomszéd adta vissza a sütis tányérunkat. Sőt, alkalomadtán átvizsgálhatta a kukánkat is, mert a legnagyobb mennyiségben fogyasztott ételünket kaptuk vissza ajándékba, a killer vajas kekszet. (Remélem, ennél intimebb ajándékra nem számíthatunk.) Ha jól számolom, most nekünk október 21. körülre kell kisütnünk valamit, vagy öntenünk valamit a pohárba.

A gyerekek végleg akklimatizálódtak, a reggeli ébresztést már nem éberen csivitelve várják, sőt sokszor alig lehet őket felébreszteni. Bár, bevallom, volt olyan indulás, amikor a hajnali munka után én is ágyból távirányítással próbáltam vezényelni a reggeli riadót. Lilire ilyenkor lehet számítani, ránéz az órára, rakétákat gyújt, és élő lelkiismeretként gályáztat minket végig a reggeli menetrenden, hamar-hamar.  

Az iskolában egyre többet beszélgetnek, átlátják a viszonyokat, szokásokat. Lili kezdi észrevenni, hogy itt sem mindenki imádja a tanulást, egyeseknél elmaradoznak házifeladatok. Ami furcsa: mindegyik gyerekünk megerősíti, hogy mindkét iskolában magától értetődően szemetelnek a diákok. Megesznek, megisznak valamit és egyszerűen a hátuk mögé dobják. A tanárok járkálnak körbe, szedik a szemetet. Furcsa, az utcán ez nem látszik, lehet, hogy az iskola után a tanárok tesznek még pár kört hazafelé is.

Miróka nagy „fantastic”-et kapott a versére, és látni vélek az angolban is egy apró áttörést náluk. Már kezdenek összeszerveződni – fél- és tőmondatokká formálódni - az eddig szigetszerűen előbukkanó, majd eltűnő új szavak. Úgy tűnik, összeáll a kritikus tömeg. Míra azért megkérdezte, hogy mi lesz, ha minden hiába, és úgy megyünk haza, hogy ők nem tanultak meg angolul. Nagyon haragszunk-e majd. Na, ja… És jönnek elő lassan finomabb dolgok is, Lili kérdezi mi a különbség a journal és a diary között, Ármin a chicken és a hen összefüggéseiről elmélkedik. (A tojást még nem vonta bele, túl gyorsan megettük.) Magamon is észreveszem, hogy lazábban kezelem az ügyintézős telefonjaimat, a héten nem is kértem lassítást, újramondást, pedig a call centerekben jól hallhatóan nem etoni hallgatók ülnek.

A gyerekek lelkesen várják az otthoni iskolából érkező leveleket, rajzokat, amiket holnap Zsófi és Nagymama szállít. A mieink is elkészítették a maguk üzeneteit, itt én leszek a postás. Azaz szervacsere, holnap meleg váltás, hazautazom egy hétre.

Lakóparkunk, amikor még asylum volt. Bár az egyik lakó szerint most is őrültek laknak itt, csak többször kiengednek minket az ápolók. (Clarendon Park, Facebook)

Hullámzó érzésekkel, kíváncsisággal vegyes kelletlenséggel készülődök. Jó lesz beszélgetni, éles helyzetekben dolgozni, de nehéz elengedni a mi kis Walden-ünket és visszalépni a pörgős pesti civilizációba.  (Waldenünk anno google maps) Blogügyileg még nem világos, hogy ez a hét hogy telik, lesz vagy nem lesz, én írom, vagy más. Tessék meglepetésekre számítani...

Hát jól illik a mai hangulatoz, hogy közben kétes kékes rokonaink is elpuskázták helyzeteiket a gépies svédek ellen. Talán holnap a mi mini United-ünk, Ármin nagyon készül…

Mégsem ez a vége: Lili lejött, hogy a barátnője sms-eket küldözget neki az iskolából. És tényleg, belekerült a vérkerigésbe, megy a nitenite.

Különkiadás

Ez most csak úgy lelkesedésből. Munka után ma Lilivel kegyetlenül lemészároltuk szegény Ceasart, Árminnal rövid passzos játékot gyakoroltunk az edzésen, Mírával pedig megalkottuk első angol versét. (Én pedig láthatóan identitásproblémákkal és határhatártással küzdök.) Az anagrammához ő találta meg az itt tanult angol szavakat, aztán megírta magyarul, én pedig hunglishra fordítottam (pirossal azok a szavak, amiket már ő is ismer). Sok szeretettel még melegen az epsomi avantgard verselő műhelyből:

Some words I will use in this poem, here I’ve learned with you:

Playing a lot with you till I get tired.

Rings the bell, and the school starts.

Under the table the cat, I have written down 10 times,

Call me Mira and not Myra.

Enjoying all the classes very much, still my favourite is math.

Come here - I always hear in the courtyard.

Lovely pumpkin in the garden, I hope it will be me picking it on Halloween.

Anything – this word is very often used by English people.

Sunday – I have learned this one right now.

So this is my first English poem under the sky!

Kertelni is megtanulnak az iskolában - Bimba tanárnő itt neveli az óriástököt Halloweenra

Lopott blog

Ezt még nem én konyhatündérkedtem. Zsófi és Judit búcsú vacsorája.

Egyedül vagyok a gyerekekkel, felpörgött az élet, nehezen jutok a bloghoz. Egyre komolyabbak a házifeladatok, újra járom a gimit, együtt orrhangolok a kicsikkel a kiejtés gyakorlatokon, emellett konyhatündérkedem, élt vasalok az iskolanadrágjukba, konfliktust kezelek és rendőrködöm felváltva, és közben most egészen keményen dolgozom is ügyfélprojekteken. Próbálok egyensúlyt teremteni magunknak a munka, tanulás, élvezetek 3*8-ában. Lopott percekben írogatott mondatokból áll hát össze most ez a poszt(ó), szőttes.

Anya máris hiányzik mindenkinek, Lili ezt már szombat este felfedezte, aztán szép sorban mindenki. Kicsit talán meg is ijedtek mikor vasárnap este mindenkinek adtam egy papírt az összes telefonszámmal, adattal. De hát mi történhet itt, kérdezték? Jó látni, hogy feltétel nélkül biztonságban érzik magukat. Mondtam, hogy például defektet kaphatok, késhetek az iskolából. Most tényleg nincsen pótember a láthatáron ezen a héten.

Mosoly a szünetben, még mi megyünk 1-0-ra

A két védő mindjárt verve, de sajnos kimarad

Hétvégén eljött Ármin várva-várt debütálása. Nagy erőkkel – Judittal is kiegészítve - vonultunk ki, és kb. mindenki rekedtre ordította magát a nem mindennapi izgalmak közepette. Ármin az első félidő közepén állt be, és aztán végig is játszotta a meccset, meglepő módon középcsatár poszton, az edző újra álmodott taktikájának megfelelően. Nagyokat harcolt, ügyesen szerzett és tartott meg labdákat, ő passzolt legjobban a csapaton belül. A meccs hőse is lehetett volna, de sajnos a félpályás indulás és két csel után, már csak a kapussal szemben állva fölé lőtte a ziccert. Ha örökölt valamit tőlem, akkor még sokáig kísért majd neki ez a pillanat, a tökéletességhez épp csak egy hajszál hiányzott. Akkor úgy tűnt, hogy ez még belefér, vezetett 1-0-ra a csapat, ám sajnos a végére a már ismerős kapushibák közepette 1-2 lett. Harapni lehetett a frusztrációt, rengeteg helyzet kimaradt, ezt a meccset simán nyerni lehetett volna. És jövő héten a liga legerősebb csapata jön, 19-1 a gólarányuk 3 meccs után…

Lesipuskázik

Ármin helytállása mellett talán még az is pozitív élmény, hogy a lányok megjegyzése szerint kifejezetten integrálódtam az apuka társadalomba. Nem csoda, ekkora kihagyott helyzetek láttán az a minimum, hogy egymást lapogatjuk. (Árminnal aztán délután kimentünk a mezőre és kirugdaltuk magunkból a dühöt.)

Kihasználva a napos időt, vasárnap bicikliztünk egy jó nagyot az újonnan felfedezett Epsom Common erdőségben. A gyerekek is nagyon élvezték a közlegelést – bár igazán onnantól lett verhetetlen a program, amikor észrevették, hogy mindegyikünk gatyája olyan lett az izzadtságtól mintha bepisiltünk volna.  Mindig azt gondolom, hogy ebből a pisi-kaka vicc korszakból már kijöttünk, de tudhatnak valamit a hollywoodi vígjáték rendezők, ennek igazából sosincs vége. Ez akkora terep volt, amibe a komoly emelkedőkkel együtt már egy eltévedés is belefért, de annál kalandosabb volt. Miróka itt is olyan volt, mint a tanulásban, mindig kell egy kis pityergés előtte, hogy igazából összeszedje az erejét.

Széles mosolyok az emelkedők előtt

Aztán délután itthon már komoly tanulmányok folytak. Lili hasít, bár kezdi túlzásba vinni a hatékonyságot. Julius Ceasar haláláról szóló esszéjét elsőre úgy gondolta megoldani, hogy copy pastelt a wikipédiáról, majd automatikus fordítást nyomott a wordben. (Az idusán szót nem ismerte a program.) A tudás értelmezése a XXI. században – semmi tartalom, csupa technológiai know-how -, azért igyekszem visszalassítani egy kicsit. Amúgy ő elképesztő ütemben fejlődik, ma mindegyik óráján begyűjtött zöld kártyát – ezt a jó teljesítményért adják, kicsit olyan pontgyűjtéses történet, mint a Harry Potterben. Sőt jelentkezett angol órán az olvasós rész után, és felolvasott egy mondatot a HP könyvből, amit a legérdekesebbnek talált. Szivacsként gyűjti magába a szavakat, a döbbenet, hogy egy rákérdezés után aztán emlékszik is rájuk. (Esti híradóban már kiszúrta a gyilkossági híreket, érdemes volt szegény Ceasarról tanulnia.)

Ló a szomszédból - ő nem az Epsom Derbyre készül

Árminnal és Mírával küzdelmesebb. Most már ők is kapnak feladatokat: szavakat, kiejtésmódokat kéne tanulniuk. Ők azért nem annyira szivacs jellegű, önműködő tanulók, velük dolgozni kell. Míra a harcos típus: kíváncsian kezd, megtorpan, elkeseredik, begörcsöl, de nem adja fel, küzd, kitart és aztán beindul. Kell neki egy hullámvölgy, hogy rendesen odategye magát. Árminnál isten mentsen a hullámvölgytől: ő a megtorpanás után lefagy és bedühösödik, és hagyja a francba az egészet. Nála ügyesen lendületet kell szerezni, mert ha sikerélményt él meg, akkor elképesztő energiát tud még beletenni. A ma este jó volt, mindenki nagyon lelkes angol ügyileg.

Míra osztálya érdekes feladatot kapott, olyan verset kell írniuk (!!), ahol a vers első sorai kiadják az osztályuk nevét - spruce class. Eltartott egy ideig, amíg elengedte a tökéletességet, azaz hogy rímeljen meg minden, viszont kitaláltuk, hogy minden betűhöz írt egy angolt szót, amit itt az iskolában tanult meg, és ezzel a szóval ír egy mondatot. Először magyarul, ahogy ez a szó megjelenik neki az iskolában töltött időben – aztán ezt holnap visszafordítjuk angolra. Nagyon lelkes, bár itt is kellett egy kis sírdogálós hangolódás.

Afrikai pia - Jól látom, hogy Lili csajosodik?

Este újabb kellemes meglepetés, miközben a szeméttel kezemben számos kukáink felett futtattam a listákat a fejemben, megjelent az egyik szomszéd. A jó magyar bort meghálálandó afrikai likőrt kaptunk - felesége dél-afrikai – és egyben bejelentkeztek egy társas programra. Ráadásként még az afrikai kézfogásra - csuklófogásos - is megtanított, mivelhogy szeméttel volt tele a kezem, európai módon nem ment.

Időközben újra ügyfélszolgálatokkal csevegek. Eddig az igazi nagy piros pontot az amazon.com kapja. Szombat délután elromlott a kedves Kindle-m. Jelen állás szerint szerdára megkapom a csere darabot, csak annyit kérnek, 30 napon belül küldjem vissza az elromlottat, persze az ő költségükre. (Azt sem igazán kérdezik, hogy mitől, hogyan romlott el.) Már maga az ügyintézés módja is tiszteletreméltó: az interneten megadom a telefonszámom és abban a pillanatban hívnak vissza.

A hétvégébe még az is belefért, hogy felderítettem a szomszédos Sussex vidék látnivalóit: kastélyban/várban, parkokban, nosztalgia vonatokban és lovas programokban verhetetlennek tűnnek. És már kacsingatok Wales felé is a hosszabb iskolaszünet idejére.